Három perc, ami megváltoztatja a vb-meccseket

A hivatalos indoklás szerint a játékosok egészségének védelméről van szó. Az újításnak azonban lett egy nem várt következménye is.

A hidratációs szünet nagy közfelháborodást váltott ki, hiszen a szabályt minden meccsen alkalmazzák, még légkondicionált stadionokban vagy hűvös, esős időben is. A kritikusok ezért azt mondják: a fő cél nem a játékosok védelme, hanem hogy a tévétársaságok a szünetekben is sugározhassák a reklámjaikat. A játék szempontjából azonban mindegy is, hogy mi az igazság.

Kinek az oldalán van a momentum?

A futballban mindig különös jelentőséget tulajdonítottak az úgynevezett momentumnak. Játékosok és edzők gyakran beszélnek arról az időszakról, amikor egy csapat „elkapja a fonalat”, folyamatos nyomás alatt tartja ellenfelét, és közel áll a gólszerzéshez. 

Ezeket a periódusokat sokáig nehéz volt objektíven leírni, az adatelemzés fejlődésével azonban egyre több eszköz áll rendelkezésre a jelenség mérésére. 

A vb alatt sokat hivatkozott Opta momentummodellje például nem egyszerűen a lövéseket vagy a labdabirtoklást vizsgálja. A rendszer azt próbálja meghatározni, hogy egy adott pillanatban melyik csapat jelent nagyobb veszélyt az ellenfél kapujára. 

Minden passz, csel, előretörés vagy kulcsfontosságú labdaszerzés kap egy értéket az alapján, hogy mennyivel növeli a gólszerzés valószínűségét a következő tíz másodpercben. Az így kapott grafikonokon jól kirajzolódnak azok a szakaszok, amikor az egyik fél fölényben focizik, vagyis uralja a momentumot.

A svájci–bosnyák iskolapélda

A vb első heteiben több olyan meccset is láthattunk, ahol a kötelező szünet után látványosan megváltozott a játék képe. A legjobb példa talán a Svájc–Bosznia-Hercegovina találkozó volt. A meccs hosszú ideig kiegyenlítettnek tűnt, sőt a második félidő közepén inkább a bosnyákok játszottak aktívabban. A 67. percben érkező hidratációs szünet azonban fordulópontot jelentett. Murat Yakin szövetségi kapitány három cserével reagált a helyzetre, és – mint utólag elmondta az újságíróknak – tudatosan olyan futballistákat küldött pályára, akik sebességükkel kihasználhatják a fáradó védelem hibáit. Az akkor pályára lépő Djibril Sow–Rubén Vargas–Johan Manzambi hármasból mindenki hozzájárult a 4–1-es sikerhez: Manzambi duplázott, Vargas is betalált, Sow pedig büntetőt harcolt ki a hosszabbításban. 

A történet azért is érdekes, mert Yakin utólag nem is próbálta kisebbíteni a szünet jelentőségét. Nyilatkozata alapján tudatosan kivárta a leállást, hogy ellenfele ne tudjon azonnal reagálni a változtatásokra. A három perc tehát nem pusztán pihenőként szolgált, hanem lényegében eldöntötte a meccset.

Természetesen nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Számtalan példát lehetne még felhozni, köztük a Hollandia–Svédország találkozó történéseit. A hollandok már tizenhét perc után kétgólos előnyben voltak, és gyakorlatilag a kapujuk elé szegezték a svédeket, akik a felezővonalat sem tudták átlépni. A hidratációs szünetig így mindössze egy kapura lövési kísérletük volt. 

A frissítő alatt azonban Graham Potter szövetségi kapitány formációt váltott, átállt négy védőre, a meccs dinamikája pedig teljesen megváltozott. Az addig ellenállhatatlanul futballozó hollandok lendülete megtört, a svédek pedig olyannyira felbátorodtak, hogy a félidőig nyolcszor (!) lőttek kapura. Ha nincsenek Bart Verbruggen kapus bravúrjai, vélhetően vissza is jöttek volna a meccsbe.

Egyszer fent, másszor lent

A németek a jó és a rossz oldalát is megtapasztalták a hidratációs szünetnek. A Curacao elleni első meccsen Felix Nmecha góljával hamar vezetést szereztek, ám az átütő erő hiányzott a játékukból. Nem sokkal később – nagy meglepetésre – Curacaónak sikerült is egyenlítenie. A 23. percben aztán jött a kényszerfrissítő. 

„Valójában jól jött a hidratációs szünet, mert így volt lehetőségem megmutatni néhány dolgot a mágnestáblán” 

– mondta a meccs után Julian Nagelsmann. A németek ezt követően újra magukra találtak, és a szünetben már 3–1-re vezettek. A vége sima 7–1-es győzelem lett.

Az Elefántcsontpart elleni második csoportmeccsen nekik nem jött jól a leállás. Ezt a találkozót sem kezdték vehemensen, de a momentumgörbe szerint ők játszottak fölényben. Sőt, közvetlenül a hidratációs szünet előtt gólt is szereztek, de nem adta meg a játékvezető. Pár perccel később azonban már Elefántcsontpart vezetett: Yan Diomande centerezéséből Franck Kessié talált be. A németek aztán a második félidőben – a csereként beküldött Deniz Undav duplájával – fordítani tudtak, és újabb győzelmüknek köszönhetően már biztosan csoportelsők lesznek.

Ezek csak kiragadott példák voltak, de tovább lehetne folytatni a sort az Anglia–Horvátország, a Brazília–Marokkó, a Csehország–Dél-Afrika, az Ausztrália–Törökország vagy a Kanada–Bosznia-Hercegovina meccsekkel, ahol a hidratációs szünet megváltoztatta a játék képét. 

Dávid Álvarez újságíró néhány napja az El Paísban publikált egy elemzést, amely szerint a vb első 28 meccsének 78 százalékán a frissítő hatással volt a játék dinamikájára. Az egyenes kieséses szakasz közeledtével ezért érdemes lesz nemcsak a pályán történteket figyelni, hanem azt a két háromperces szünetet is, amely első pillantásra jelentéktelennek tűnik, mégis könnyen a meccs legfontosabb momentumává válhat.

Óriási biznisz az ivószünet

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a világbajnokságok történetében először kötelezővé tette minden mérkőzésen a folyadékpótlást, állítólag azért, hogy megvédje a játékosokat a hőség veszélyeitől. A hidratációs szünet (közkeletűbb nevén az ivószünet) olyan szinten vált kötelezővé, hogy akkor is alkalmazni kell, ha alacsony a hőmérséklet, vagy fedett, légkondicionált stadionban futballoznak.

A labdarúgás így az amerikai sportoktól nem idegen formát öltött, és gyakorlatilag négynegyedes lett: a háromperces pluszszünetet ugyanis a szakmai stábok is ki tudják használni.

Akadtak olyan orvostudósok, akik azt kérték a FIFA-tól, hogy szigorúbb hőgutairányelveket vezessen be, és a hűtési szünetek legalább hatpercesek legyenek.

De már ez a plusz játékmegszakítás is elképesztő eredményt hozott, legalábbis gazdaságilag. A BBC kiszámolta: meccsenként négy perc 20 másodperc, a vébé alatt összesen 7 óra 30 perc 40 másodperc idő szabadul fel, ennyi plusz tévéreklámot nézhetnek a drukkerek világszerte a világbajnokság kötelező hidratáló szünetei alatt.

Fokozódó forróság

Egy átlagos, 30 másodperces világbajnoki reklámidő a Fox Sports csatornán 200 és 300 ezer euró között mozog, ami az amerikai mérkőzések és a döntők alatt 750 ezer euróra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az időszünetek alatti reklámozás csak az Egyesült Államokban több mint 250 millió eurót generál.

A szakemberek szerint ez olyan őrült összeg, amiért már érdemes lehajolni, így az ivószünet örökre megmarad – legalábbis a vébéken. Ez a megjelenő pluszbevétel ugyanis hosszú távon alaposan felveri a közvetítési jogokat, azaz a FIFA magasabb árakat számíthat fel a jövőbeli tornákról szóló tárgyalások során. És a következő két torna is forró nyarat ígér: 2030-ban Marokkó, Spanyolország és Portugália, 2034-ben Szaúd-Arábia lesz a házigazda.

Az európai szövetség (UEFA) ugyanakkor megerősítette, nem tervezi a hidratációs szünet bevezetését, sem a Bajnokok Ligájában, sem a két év múlva esedékes Eb-n.