Három évük van a vb-aranyra Škantáréknak

<p>2016 kiemelkedően sikeres éve volt a szlovákiai sportnak, amit jól jelez, hogy olimpiai aranyérme dacára Peter és Ladislav Škantár csak a negyedik helyen végzett az Év sportolója-ankéton. A C2-es vízi szlalomos egység tagjai az újságíróktól tudták meg helyezésüket a gála előtt, és nem is igen leplezték csalódottságukat, lapunk kedvéért azonban az unokatestvérek szívesen felidézték riói bravúrjukat is.</p>

 

Mit szólnak hozzá, hogy a Tóth– Sagan–Cibulková hármas mögött önöknek csak az úgynevezett „krumplimedál” jutott?

Peter Škantár: Kissé meglepett... mit is mondjak róla... Talán annyit, hogy kemény konkurenciánk volt, csak örülhetünk, hogy ennyi jó eredmény született a hazai sportban... Nagyon meglepett a negyedik hely.

Negatívan?

P. Š.: Kiskoromtól fogva mindig úgy gondoltam, hogy az olimpiai érem a csúcs, amit a sportban el lehet érni. Ha ez így van, akkor a mi aranyunk alulértékelt. Természetesen egyetlen sportolótól sem irigylem a sikert, Maťo Tóth majdhogynem a lehetetlent hajtotta végre Rióban, és joggal lett ő az év sportolója. De túl nagy a helyezésbeli különbség köztünk. Én sohasem hasonlítanám az ötkarikás aranyat világbajnoki címhez. (Sagan a kerékpározóknál, Cibulková a teniszezőknél lett világbajnok – a szerk. megj.)

Ladislav Škantár: Mi, a közvélemény és az újságírók is megszokták már, hogy a vízi szlalomozóknak szinte kötelező érmeket szállítaniuk az olimpiáról, lehetőleg aranyat. Tekintettel arra, hogy a médiában már korábban is hasonló esélylatolgatások láttak napvilágot, nem igazán vártam, hogy dobogóra kerülhetünk az ankéton. Szerencsére a sporteredményeinket semmilyen voksolás nem befolyásolhatja. Mi már elégszer vesztettünk, minden kudarc előbbre visz minket. Ahogy beírtuk magunkat a sporttörténelembe mint olimpiai bajnokok, úgy ennek az ankétnak a történetébe is bekerülünk, mert nem volt még olyan, hogy olimpiai bajnok a dobogóra se kerüljön a voksoláson. Lesz mit csinálniuk az utánunk következőknek, hogy ezt „felülmúlják”...

Karrierjük legsikeresebb évének tekintik 2016-ot?

L. Š.: Igen. Nagyon nehéz volt kijutnunk az olimpiára, nemcsak a külföldi konkurenciával kellett megbirkóznunk, hanem a világ legjobb egységével, a háromszoros olimpiai bajnok Hochschorner fivérekkel is itthon. Nagy feladat volt kijutni Rióba, és nagy ott is helytállni. Mindenki minimum érmet várt tőlünk. Nagyon örülünk, hogy sikeresen átvettük a stafétát a számunkban.

Mi volt a nehezebb: a kvótaszerzés a hazai Eb-n vagy a riói elsőség kivívása?

P. Š.: Bennem a liptószentmiklósi középdöntős futam maradt meg leginkább, mert ott a legnagyobb álmunk beteljesülése volt a tét, hosszú-hosszú évek után kijutni az olimpiára. Hochschornerék már a célban voltak, és bejutottak a döntőbe, így nekünk is muszáj volt ezt elérni, ezért mentálisan pályafutásom legnehezebb futama volt az.

Rióban hogy sikerült megbirkózniuk a nagy elvárásokkal?

P. Š.: Segítettek az eddigi tapasztalataink karrierünk során, amikor érmeket nyertünk Eb-ken, vb-ken. Nagyon örülök, hogy ennek köszönhetően nem siettünk el, nem izgultunk túl semmit. Nyugodtan lapátoltunk, és fokozatosan erősítettünk bele.

A Hochschorner fivéreknél érdeklődtek, mire számíthatnak egy olimpián?

P. Š.: Nem voltunk kapcsolatban a játékok előtt, csak sok szerencsét kívántak nekünk. Rió előtt én elég sokat néztem az ő korábbi versenyeiket, de más olimpiai érmesek futamait is, nekem ez nagyon sokat segített.

A sikerkovács Juraj Minčík helyett Pavel Ostrovskýval fognak készülni a továbbiakban. Megtalálták már a közös hangot?

P. Š.: A téli felkészülés kezdete óta már több közös edzést abszolváltunk, de továbbra is még inkább az ismerkedésen van a hangsúly. Szerintem nagyon jó lesz az együttműködésünk a jövőben.

Idén a pau-i világbajnokság a legfontosabb esemény vízi szlalomban. Az olimpiai siker jó eredményre kötelezi önöket ott is...

P. Š.: Nem tudom, nevezhető-e kötelezettségnek, de mi már többször elmondtuk, hogy az aranygyűjteményből, ami a mi sportunkban elérhető, az egyéni vb-elsőség hiányzik még. Három évünk van arra, hogy ezt megszerezzük.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?