Harmadszor harcol három fronton a hodosi asztalitenisz-csapat

hodosi asztaliteniszezők
Hodos |

Ötödik éve ott van a hodosi férfi-asztaliteniszcsapat az ország és Közép-Európa élmezőnyében. Ezt hazai és nemzetközi szereplése is bizonyítja. 

A 2018/2019-es versenyévadban újra három fronton lép színre a csallóközi alakulat: a szlovák extraligában, a közép-európai Szuperligában és az európai ETTU-kupában.


Nyitány Stockerauban


Tegnap és ma zajlik az ausztriai Stockerauban a férfi Szuperliga B csoportjának első tornája, hodosi részvétellel. A vendéglátó osztrákok és a horvát Region Slavonija and Baranja ellen játszik a csallóközi trió (Samuel Novota, Zoltán Lelkeš, Štefan Peko). „Erősödött a mezőny tavalyhoz képest, mert nem az U21-es, hanem az U23-as válogatottak kaptak meghívást. Nagyobb lesz a konkurencia, hiszen vannak erős csapatok is a mezőnyben. A címvédő magyar Celldömölk, a Stockerau és a horvát Varazdin közé ékelődhetünk mi is. Az utolsó három évben döntőt játszottunk, két éve elsők lettünk, s idén is szeretnénk a fináléba kerülni, ami nagyon nehéz feladatnak ígérkezik” – tájékoztatott Jozef Kmeť hodosi klubelnök.


Negyedszer is?


Kiütéses érsekújvári győzelemmel (6:0) kezdte a bajnoki sorozatát a tavalyi ezüstérmes, s mivel a bajnok Hontianske Trsťany/Dudince nem nevezett be a pontvadászatba, a hodosiak lehetnek a bajnoki cím várományosai. „Pénteken 18 órakor az újonc Devínska Nová Ves, szombaton délelőtt 10-kor a legnagyobb riválisunknak tűnő Malacky látogat hozzánk a következő extraligás fordulóban. Utóbbi elleni összecsapásunkon már sok minden eldőlhet, hiszen két korosabb kiválóság, Illáš és Truksa is a vendégeket erősíti. Nem titkolt célunk visszahódítani a bajnoki címet, de a vége még nagyon messze van, alig kezdődött el a bajnokság” – tudtam meg háromszoros bajnok s legutóbb ezüstérmes csallóközi csapat első emberétől.


Irány Jekatyerinburg


A harmadik front idén is földrészünk második legrangosabb kupasorozata, az ETTU-kupa lesz. Ötvennégy csapat nevezett, a hodosi huszonhetedikként rangsorolt. „Erőnyerők voltunk az első fordulóban, a másodikba azonban már bekapcsolódunk, és a távoli orosz városba, Jekatyerinburgba visz az utunk. Október 20-án és 21-én az ottani TTSC UMMC-ELEM Jekatyerinburg, a belga Logis Audetghemtt és a luxemburgi Echternach lesz az ellenfelünk. Az első két csapat folytatja, s mi szeretnénk a továbbjutó helyen végezni. Ezzel a 3. fordulóba juthatnánk. Kétszer egymás után ez volt számunkra a végállomás. Jó lenne legalább odáig versenyben maradni” – mondta európai kupaszereplésük kapcsán Jozef Kmeť.


Saját játékterem nélkül


A klubelnök arra is büszke, hogy öt esztendeje megbízható klubként vannak jelen a sportág történéseiben. Szlovákiai és közép-európai méretekben állandósult játékosállománynyal és megfelelő anyagi háttérrel tűnnek ki, miközben közvetlen szlovákiai riválisaik fellángolásuk után sorra befejezik. „Emellett B csapatunk az I. ligában, C együttesünk a III. ligában képviseli klubunkat. És van egy III. ligás diákcsapatunk is. S mindezt olyan körülmények között tesszük, hogy nincs saját játéktermünk, s ha a hodosi kultúrház netán foglalt, mehetünk máshova játszani” – villantotta fel egyáltalán nem rózsás teremhelyzetüket a klubelnök.
Ennek terhével vágtak neki újabb háromfrontos szereplésüknek Hodoson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?