Hamšík két díjat is bezsebelt

Hamšík
Szenc |

Marek Hamšíkot választották meg 2017 legjobb szlovákiai labdarúgójának. A Napoli 30 éves játékosa hetedszer győzött az ankéton, emellett ő lett az elmúlt negyedszázad legjobb hazai játékosa is. A díjazottat a szenci gála után faggatták az újságírók.

Újabb Év játékosa díj, sorozatban már az ötödik. Hogyan értékeli ezt?

Szerencsésnek érzem magam, és igazán sokat jelent ez számomra. Nagy dolog, hogy összesítve már hetedszer győzhettem 2017-ben, ugyanis a hetes a szerencseszámom, 17-es pedig a mezszámom. Az pedig, hogy megválasztottak a negyedszázad legjobbjává, hatalmas megtiszteltetés, ugyanis nagyon sok kiváló játékos közül választhatott a szövetség. Karrierem befejeztével majd lesz miről írnom a könyvemben.

Eddig Maťo Škrtellel harcolt az első helyért, most pedig már a fiatalok vannak a sarkukban. Mi a véleménye a fiatalabb generációról?

Igazán megérdemlik a rivaldafényt, a pályán bizonyítják rátermettségüket. Milan Škriniar már második éve hívja fel magára teljesítményével a figyelmet az olasz bajnokságban. Ugyanígy Lobotka már fél éve mutatja, hogy felér a spanyol bajnokság szintjére, sőt még akár többre is képes lehet. A jövő mindenképpen az övék.

Ön is úgy érzi, hogy évről évre nehezebb győzedelmeskednie?

Szép dolog az első hely, de nehéz azt megőrizni, ennél fogva is örülök, hogy újra én kaptam a legtöbb szavazatot. Jövőre ez biztos még nehezebb lesz. Köszönetet kell, hogy mondjak a csapattársaimnak, az edzőknek, feleségemnek és gyermekeimnek. Ha az egészségem engedi, a 2018-as évben is kitűnő formában szeretnék játszani.

Érdekes

A díjazottak

Az év játékosa

1. Marek Hamšík (Napoli) 325 pont

2. Milan Škriniar (Inter/Sampdoria) 287

3. Stanislav Lobotka (Vigo/Nordsjaelland) 249

Az elmúlt 25 év legjobbja

1. Marek Hamšík 274

2. Peter Dubovský 217

3. Ľubomír Moravčík 173

Peter Dubovský-díj (a legjobb 21 éven aluli játékos)

1. Denis Vavro (Köbenhavn/Žilina) 13

2. Bénes László (Mönchengladbach) 11

3. Samuel Mráz (Žilina) 2

Az év edzője

1. Pavel Hapal (U21-es válogatott) és Ján Kozák (felnőttválogatott) 60-60

3. Adrián Guľa (Žilina) 44

Szurkolói ankét

Milan Škriniar

A Fortuna Liga legjobbja

Michal Škvarka (Žilina)

Mit emelne ki a 2017-ből?

Mindenképp megemlíteném Diego Maradona gólrekordjának megdöntését. Ez hatalmas mérföldkő számomra, a klubnak és Nápoly városának is. A jövőbe tekintve szeretnék még a válogatottal kijutni valamilyen nagy tornára. Klubszinten pedig az olasz bajnoki cím elhódítása mindig is rejtett vágyam volt, amiben továbbra is nagyon bízom.

Hogy érezte magát a gálaesten, tetszettek a műsorvezető, Slavo Jurko vicces hozzászólásai?

Véleményem szerint a teljes közönség jól érezte magát, a humor pedig csak megfűszerezte az eseményt.

Hölgye Krisztián

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?