Hamšík elintézte a Slovant

<p>Hamšík egy gólt és egy gólpasszt jegyzett a Pasienky-stadionban, de ennek most az olasz szurkolók örültek. A Napoli 2:0-ra verte a Slovant a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában.</p>

BŐD TITANILLA

Három perccel a lefújás előtt a nápolyi védő, Koulibaly felszabadításként belebikázott a labdába, arra, amerre állt. Egészen meglepő mozdulat volt, valahogy rendszeridegen – a vendégeknek ugyanis ez volt az első (és az egyetlen) ilyen fejetlen megoldásuk.

Súlytalan Slovan

„A fő különbség a két csapat között, hogy a mi játékosaink stresszhelyzetben csak elrúgják a labdát, a nápolyiak meg stresszhelyzetben passzolnak” – magyarázta a mérkőzés után a Slovant irányító František Straka, akinek csapata nem is túl gyakran idézett elő stresszhelyzetet a nápolyiak számára.

A Slovan nem gyenge, de súlytalan. Európai szinten mindenképpen. Remek formaidőzítéssel és erejük megfeszítésével az égszínkékek eljutottak az EL-csoportkörig, de ott már nem sok vizet zavarnak. Két meccs után 0:7-es gólkülönbséggel állnak az I csoport utolsó helyén, a nápolyiak százszázalékos mérleggel az elsők.

Milinkovics csak

csere volt

„Az volt a terv, hogy minél tovább őrizzük hátul a nullát” – avatott be a stratégiájába František Straka a meccs után. Ez egy darabig ment is, bár a közönséget ritkán hozza lázba a védelem meg a középpálya közötti végeláthatatlan paszszolgatás. Elöl Lester Peltier néha jól indult meg, de a párharcokat rendre elvesztette – sőt, tulajdonképpen olyan könnyen szerelték, hogy azt párharcnak is túlzás nevezni. Soumah még a Serie A 8. helyezettje ellen is megengedhette magának a cseleket, és át is vitte két vagy akár három emberen a labdát, de nem volt kinek passzolnia. Némileg változott a játék képe, amikor Milinkovics is pályára lépett, de a) akkor már 0:1 volt, b) a szerb légiós helyzetei kimaradtak. „Milinkovicsot mindjárt észre lehetett venni a pályán” – jegyezte meg a nápolyiak mestere, Rafa Benítez is, Straka pedig magyarázhatta, miért nem volt a szerb középpályás a kezdőben: „Van még egy kis deficitje, ezért nem játszott a meccs elejétől.”

Vastaps Hamšíknak

A Napoli kategóriákkal jobb csapat benyomását keltette, és a fő különbséget Hamšík jelentette. A nápolyi kapitány kreativitása most legteljesebb pompájában tündökölt, nem úgy, mint a szlovák válogatottban. Hamšík előbb szerzett egy gólt (Perniš nagyon-nagyon rosszul jött ki, Hamšík elfejelte mellette a labdát), majd a második félidőben adott egy ideális passzt Higuaínnak, aki gyakorlatilag első labdaérintéséből gólt rúgott. „Hamšíkot láthatatlanná tenni a pályán? Ez lehetetlen – ismerte el Straka. – Próbáltuk minél jobban kikapcsolni a játékból, de ő túl jó futballista ehhez.” Amikor Rafa Benítez a 79. percben lecserélte, az egész stadion vastapssal kísérte le a pályáról a nápolyiak kulcsemberét.

Háború Halenárral

A Slovan-drukkerek ugyan azt ígérték, hogy erre a meccsre beszüntetik a háborúskodást, és csak szurkolni fognak, de ezt csak részben tartották be. A „katlan” a szokásosnál ritkábban kiabált, és fő céltáblájuk továbbra is Halenár volt. A Slovan csatára már többször magára haragította a szurkolókat (legutóbb Bernben, a Young Boys elleni, 5:0-ra elvesztett mérkőzés után), akik nem szándékoznak megbocsátani, végig alázták-gyalázták a kilences számú játékost. A meccs eleji (altatásnak vagy gúnynak szánt?) „Halenár, gól!” skandálást hamar felváltották a sokkal egyértelműbb, nyomdafestéket nem tűrő üzenetek, a második félidőre előkerült egy „Halenár, takarodj!” transzparens is, amikor pedig a Slovan utolsó szépítési lehetőségét Halenár kihagyta, a lelátón gúnyos ováció és tapsvihar tört ki.

Ez nem a Téglamező

A meccs után egy olasz újságíró – enyhén félretájékoztatva – arról érdeklődött, honnan ered a téglamezei stadion neve, téglagyár állt-e itt, mire Straka felvilágosította, hogy a mérkőzést a Pasienkyn játszották. Bár majdnem telt ház volt (10 738 néző), a lelátón is a vendégek voltak aktívabbak: végigszurkolták a kilencven percet, görögtüzeket is gyújtottak.

„Biztos vagyok benne, hogy a Téglamezőn egészen más lett volna a hangulat” – hangsúlyozta a Slovan vezetőedzője. A következő EL-találkozón azonban valószínűleg a Pasienky sem lesz ilyen csendes, október 23-án a prágai Sparta látogat Pozsonyba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?