A hazai környezetben verseny-ző Lewis Hamilton győzelmé-vel zárult a Forma–1-es Brit Nagydíj Silverstone-ban.
Hamilton sima diadala
A hazai környezetben verseny-ző Lewis Hamilton győzelmé-vel zárult a Forma–1-es Brit Nagydíj Silverstone-ban. Má-sodikként csapattársa, Valt-teri Bottas zárt, a dobogó har-madik fokára Kimi Räikkönen állhatott fel, akinek a leintés előtt komoly problémával is meg kellett küzdenie.
A legendás versenyhelyszínen, Silverstone-ban az időmérő edzésen Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak, aki több, mint fél másodperccel autózott jobb időt a Ferrari pilótájánál, Kimi Räikkönennél. A hazai pályán versenyző Hamilton ötödik alkalommal szerezte meg az első rajtkockát a brit hétvége kvalifikációján. Ám öröme nem lehetett teljes, Grosjean úgy érezte, hogy egyik gyors körén feltartotta őt a háromszoros világbajnok. A Haas csapata be is panaszolta őt a versenyfelügyelőségnél, akik kivizsgálták az esetet, de nem találták bűnösnek a Mercedes britjét. A harmadik rajtkockát Sebastian Vettel szerezte meg. Hiába volt a negyedik leggyorsabb az Osztrák Nagydíj győztese, Valtteri Bottas, váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.
Elfogyó abroncsok
Palmer futama már a felvezető körben véget ért hidraulikai probléma miatt. A hazai versenyző valószínűleg utoljára ült be a Renault-ba, hisz a magyar versenyhétvégétől Sainz veszi át helyét, a spanyol helyére a Toro Rossóba pedig Pierre Gasly ülhet be.
A rajt után Hamilton megőrizte vezető helyét, a negyedik pozícióból rajtoló Max Verstappen támadta a két Ferrarit, majd Vettelt meg is előzte. Kvjat is akciózott, a Toro Rosso orosz pilótája saját csapattársát, Sainzot ütötte ki. Baleset okozásáért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. A biztonsági mentés és a törmelékek miatt pályára küldték a biztonsági autót. Az új rajt után Vettel beragadt Verstappen mögé, a holland jelentősen lemaradt Räikkönen mögött. Bottas pedig vészesen közelített a kettősre. Vettelnek a pályán nem sikerült megelőznie Verstappent, ezért megpróbáltak a korábbi kerékcserével a Red Bull autója elé vágni, ami annak ellenére sikerült, hogy a hollandot egy körrel később kihívta csapata, de a kerékcsere nem volt hibátlan. Bottas stratégiája kifizetődőnek látszott. Miután lágy gumikról szuperlágyakra váltott, folyamatosan javította a körrekordot. Első komoly támadása még nem járt sikerrel, de a másodiknál a DRS-zónának köszönhetően megelőzte Vettelt. Kimi Räikkönen gumija két körrel a leintés előtt megadta magát, levált róla a futófelület, így búcsút inthetett a második helynek. Verstappen abroncsai sem bírták végig, egy körön belül Vettel bal elsője is megadta magát. A Ferrari kettőse dobogón végezhetett volna, de az abroncsok feladták a szolgálatot.
Silverstone-i egyeduralom
Lewis Hamilton sorozatban negyedik győzelmét aratta a Brit Nagydíjon és már ötödik alkalommal nyert hazájában, amivel felzárkózott Jim Clarkhoz és Alain Prosthoz. Sikerének köszönhetően a világbajnoki pontversenyben egy pontra közelítette meg Vettelt. A dobogó második fokára csapattársa, Valtteri Bottas állhatott fel, aki a kilencedik rajtpozícióból ért a pódiumra. Harmadikként Kimi Räikkönen zárt, akinek volt izgulnivalója az utolsó körökben a gumiprobléma miatt. Pontszerzőként ért célba még: Verstappen, Ricciardo, Hülkenberg, Vettel, Ocon, Pérez és Massa.
„Nem volt könnyű győzelem, de soha nem könnyű nyerni. Nagyon büszke vagyok a rengeteg rajongóra, akik kilátogattak a pályára és egész hétvégén támogattak. Nagyon boldog vagyok, köszönettel tartozom a csapatnak a kiváló munkáért. Valtteri is remek munkát végzett” – értékelt a futamot követően a győztes Hamilton.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.