Hamilton-siker a szingapúri éjszakában

<p>A brit Lewis Hamilton győzelmével zárult a hetedik villanyfényes, Forma–1-es Szingapúri Nagydíj, másodikként Sebastian Vettel zárt, a dobogó harmadik fokát Daniel Ricciardo foglalta el. A pontversenyben is élre állt Hamilton, miután Rosberg technikai problémák miatt nullázott.</p>

LŐRINCZ TAMÁS

Az időmérő edzés nagy csatát hozott, a pole pozícióról csupán hét ezredmásodperc döntött, amivel Hamilton csapattársa, Rosberg előtt végzett.

A második rajtkockából induló németnek már a felvezető kör előtt problémái adódtak, a bemelegítő körre el sem tudott rajtolni, autójában kormányt kellett cserélni, mert elromlottak a váltófülek és további funkciók sem működtek. Kobajasi kénytelen volt feladni a versenyt, mielőtt elkezdődött volna, Caterhamje ki is gyulladt.

Rosberg feladta

A rajtot jól kapta el Hamilton, aki megőrizte vezető pozícióját. Alonso feljött a második helyre, azonban átvágta az első kanyart, amivel előnyhöz jutott, ezért maga elé engedte Vettelt. Szintén jó rajtot vett Räikkönen, aki két pozíciót javítva az ötödik helyre lépett előre.

A 14. körben Rosberg látogatta meg a boxutcát, Mercedesében ismét kormányt cseréltek, de a probléma nem oldódott meg, nem tudta egyes sebességi fokozatba tenni autóját, ezért ő is feladta a 61 körös futamot. A 19. körben Gutiérrez is kiállt. Egy körrel később Chilton jobb első defektet kapott. A körök elteltével Alonso fokozatosan lopta a távolságot a második helyen autózó Vettel mögött. A Ferrari spanyol pilótája hamarabb cserélt kerekeket, amivel a Red Bull németje elé vágott, miután ő is kiállt az új gumikért. Féltávnál Hamilton haladt az élen Alonso és Vettel előtt. Pontszerző helyen autózott még: Ricciardo, Button, Massa, Räikkönen, Bottas, Vergne és Magnussen.

Iszik vagy vezet?

A 31. körben a biztonsági autó is a pályára gurult, miután Sutil kissé leszorította Pérezt, utóbbi autójáról le is tört az első vezetőszárny. A biztonsági autós fázis alatt Magnussen rádión arra panaszkodott, hogy túl forró az ivóvize, kinyújtott kezével próbálja hűteni magát. A felvezető autó hét pályán töltött kör után visszatért a boxutcába, ismét útjára indulhatott a verseny. Hamilton három kör alatt hét másodperces előnyt dolgozott ki üldözői előtt. A 44. körben Kvjat is aggodalmasan közölte csapatával, hogy nem tud inni. A 49. kör Pérez kettős előzéséről maradt emlékezetes, Ericsson és Kvjat mögött haladt, majd amikor Kvjat bebújt a Caterham svédje mellé, a mexikói pilóta szűkebben fordult és megelőzte mindkettejüket. Tíz körrel a futam leintése előtt továbbra is Hamilton haladt az élen, mögötte Vettel, Ricciardo, Alonso, Massa, Bottas, Button, Räikkönen, Hülkenberg és Maldonado volt a további pontszerző. Az 53. körben Hamilton kiállt kerekeket cserélni, a második helyre tért vissza, de egy körrel később visszavette a vezetést Vetteltől.

Álomgyőzelem

Két perccel a vége előtt nagy csata alakult ki a hetedik pozícióért Bottas, Räikkönen és Pérez között, az utolsó körben utóbbi kettőt is előzött.

Az id○limit miatt végül csak 60 körös futamot Hamilton nyerte, aki idén hetedszer örülhetett győzelemnek, elsőségével a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést, másodikként Vettelt intették le, harmadikként Ricciardo ért célba. Pontszerző pozícióban zárt még: Alonso, Massa, Vergne, Pérez, Räikkönen, Hülkenberg és Magnussen.

A győztes Hamilton így kommentálta a futamot: „Erről a győzelemről álmodtam tegnap este, de nem gondoltam volna, hogy meg is történik. Szeretném megköszönni az egész csapatnak, amit idén csináltak. Ez tényleg hihetetlen, elképesztő, hogy úgy jöttünk ide, hogy versenyképes autónk van és ezt egész verseny alatt éreztem az autón, miközben vezettem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?