Hamilton: senki ne várja el, hogy verseny közben nyugodt legyek

Lewis Hamilton

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője megmagyarázta dühös kirohanását, melyet a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíj hajrájában hallhattak a televíziónézők a csapatrádiós felvételen.

A 36 éves sztár motorcsere miatt csak a 11. helyről kezdte meg az 58 körös futamot, de remekül zárkózott fel az esős időjárásban lassan felszáradó pályán. Hamilton a hajrához közeledve már harmadik volt, csapata pedig azt kérte tőle, hogy álljon ki a boxba kerékcserére, a versenyző viszont úgy érezte, azokkal a gumikkal, amelyekkel elrajtolt, be tudja fejezni a viadalt. Nyolc körrel a leintés előtt végül a Mercedes meggyőzte a címvédőt, hogy jobban jár, ha kereket cserélnek az autóján, ezzel viszont Hamilton elveszítette a harmadik helyet, és ötödikként ért célba.

"Basszus, ember, miért dobtuk el a helyezésünket? Nem kellett volna bejönnünk, megmondtam nektek" - kiabálta dühösen a csapatrádión Hamilton, aki most hat ponttal marad el a világbajnoki pontversenyt vezető, Törökországban másodikként célba érő Max Verstappentől (Red Bull).

"Soha ne várja senki, hogy mindig nyugodt és udvarias legyek a csapatrádióban, amikor versenyzek" - írta a közösségi médiában hétfőn a brit sztár kiemelve, hogy mindannyian szenvedélyesen űzik a sportágat, a pillanat hevében pedig ez a fajta szenvedély minden versenyzőből előtör.

"A szívem és a lelkem ilyenkor ott van kint a pályán, és ez a tűz, ami bennem tombol, juttatott el olyan magasságokba, ahol most vagyok" - fogalmazott a rekordot jelentő, nyolcadik vb-címéért hajtó Hamilton, és rögtön megnyugtatta szurkolóit: "a csapattal már mindent megbeszéltünk, és csak a következő versenyhétvégére koncentrálunk".

A Mercedes világbajnoki címvédője elismerte, kockáztatott azzal, hogy nem akarta lecserélni elkopott gumijait, de miután ez az ötlete nem vált be, a "legbiztonságosabb" döntést hozták azzal, hogy végül a boxba hajtott, és kereket cseréltek az autóján.

A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?