Hamilton nyert és növelte az előnyét összetettben

Spa-Francorchamps |

<p><span style="font-size: 11.9999990463257px;">A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, s ezzel 28 pontra növelte előnyét az összetettben a most második csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben.</span></p>

A 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 39., az idei szezonban a hatodik futamgyőzelme, Spa-Francorchamps-ban pedig 2010 után másodszor nyert. Rosberg mögött Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája végzett a harmadik helyen, neki az idei évben ez a legjobb eredménye. Az egy hónappal ezelőtt rendezett Magyar Nagydíjon történtekhez hasonlóan itt is egy extra felvezető körre volt szükség, amikor ugyanis a mezőny felállt a rajtrácsra, a német Nico Hülkenberg (Force India) jelezte, hogy nem fog tudni elindulni. A második start már gond nélkül zajlott, Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, közben a negyedik helyről induló Sergio Perez (Force India) már az első kanyarban második volt, Daniel Ricciardo (Red Bull) pedig feljött harmadiknak. A Hamilton mellől rajtoló Rosberg az első körben a negyedik helyig csúszott vissza, mögötte Valtteri Bottas (Williams) és Sebastian Vettel (Ferrari) száguldott az ötödik és a hatodik pozícióban. A nyolcadik körben Ricciardo, a kilencedikben pedig Perez állt ki kerékcserére, így Rosberg átvette a második helyet. A 13. körben aztán Rosberg, majd egy körrel később Hamilton kapott új abroncsokat, s az első kiállások után Hamilton, Rosberg, Perez volt a dobogósok sorrendje. A 20. körben a mezőny egyik leggyorsabbja, Romain Grosjean (Lotus) utolérte és könnyedén megelőzte Perezt, ezzel feljött a harmadik helyre.  A második kerékcserékre a 22. és a 32. kör között került sor, Vettel azonban nem állt ki másodszor, így a harmadik helyen haladt, miközben előtte és mögötte már minden riválisa legalább kétszer cserélt gumit. Tíz körrel a leintés előtt tehát Hamilton, Rosberg, Vettel volt a dobogósok sorrendje, a negyedik Grosjean közben körről körre közelített Vettelhez. A hajrában az első két helyen már nem történt változás, Vettel azonban az utolsó előtti körben jobb hátsó defektet kapott, így a harmadik hely Grosjean ölébe hullott. A szezon két hét múlva, Monzában folyatódik az Olasz Nagydíjjal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?