Hamburgi tenisztorna - Fucsovics Márton búcsúzott a nyitókörben

Fucsovics Márton
Hamburg |

Fucsovics Márton két játszmában kikapott az uruguayi Pablo Cuevastól kedden az 1,6 millió összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.

 

A legjobb magyar játékos ismét a top 50 tagjaként, a világranglista 49. helyéről kezdte a hetet, Cuevas pedig az ATP-rangsor 74. helyezettjeként érkezett Németországba. Kettejük első találkozóján a salakspecialista ellenfél - aki mind a hat trófeáját a vörös borításon nyerte - jutott elsőként bréklabdához, de a 26 éves Fucsovics mindhárom alkalommal hárított 1:1-nél. Három gémmel később ő is elpuskázott egyet, majd rögtön elvesztette az adogatását, és a 32 esztendős uruguayi 5:3-nál fogadóként kihasználta az első szettlabdáját.

 

A folytatásban a magyar Davis Kupa-válogatott vezére sorozatban öt vesztett gém után nyert újra játékot, majd az ötödik bréklabdáját is elszalasztotta. A túloldalon a 2008-ban páros Roland Garros-bajnok Cuevas viszont hatékonyabb volt, 5:2-re elhúzott, majd egy újabb brékkel lezárta az egyoldalú meccset, amely 1 óra 16 percig tartott.    

 

Érdekes

Eredmény az ATP honlapja alapján:

1. forduló (a 16 közé jutásért):
    -----------------------------
Pablo Cuevas (uruguayi)-Fucsovics Márton 6:3, 6:2

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?