Halenárt már nem utálják

Pozsony |

<p>Amikor Juraj Halenár az akkori Artmediából a Slovanhoz igazolt, a szurkolók egyértelműen tudtára adták, nem kérnek belőle. Azóta eltelt egy év, és a Slovan–Zrinjski Mostar (4:0) BL-selejtező alatt az egész Téglamező Halenár nevét skandálta.</p>

A nagyszombati születésű Juraj Halenár 2008 nyarán került a Ligetből a Téglamezőre, de a szurkolók nem fogadták nagy szeretettel. „Kozák, Halenár, Guédé – soha!” – állt a transzparensükön, s a gólerős játékost még akkor sem tapsolták meg, amikor két gólt szerzett az akkori újonc eperjesiek ellen. „Előbb bizonyítsa be, hogy a Slovanért dobog a szíve” – követelték akkor a szurkolók. A Zrinjski Mostarnak lőtt két gól elég bizonyíték volt. A Slovan szervezett fanklubja többször skandálta Halenár nevét, s mikor lecserélték, vastaps kísérte az öltözőbe. „Kellemesen meglepett, milyen sokan eljöttek. Fantasztikusak voltak a szurkolóink – nyilatkozta Halenár, aki nem saját magát, hanem a kapus David Bičíket tartotta a mérkőzés hősének. – Meg kell köszönnünk neki, hogy 2:0-nál két óriási helyzetet is megfogott. Megérdemelten győztünk négy góllal, így kell játszani a továbbjutásért. A következő ellenfelünk az Olimpiakosz lesz, nem hasonlíthatom őket a Zrinjskihez, hisz a görögök minden évben rendszeres BL-résztvevők, és 10 millió euróért vásárolnak játékosokat.”
A mérkőzést az Olimpiakosz edzője, a tavaly még a ciprusi Anorthoszisszal menetelő Temuri Kecbaja is a helyszínen tekintette meg. „A Slovan nagyon jó csapat. A védelme, a középpályája és a csatársora is kiegyensúlyozott. Hiba lenne lebecsülni őket. Sok ember úgy gondolja, könnyű dolgunk lesz a szlovák bajnok ellen, de ez csalóka lehet” – figyelmeztetett a görögök szakvezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?