Hakszer első bajnoki diadala

<p>Pozsony/Gúta/Dunaszerda-hely/Komárom/Madar/Ri-maszombat. Szabadfogásban is a dél-szlovákiai birkózóklubok növendékeinek sikerei jegyében zajlott az idősebb diákok országos bajnoksága. Hat elsőség mellett további kilenc dobogós helyezést értek el.</p>

ÁGH ISTVÁN

A pozsonyi Dunajplavba szervezésében lezajlott viadalon tizenhat egyesület hetvenkét, szárnyait bontogató tehetsége mérte össze tudását. A fiatalabb diákok márciusban Kassán rendezett bajnoki viadalához hasonlóan a szlovák fővárosban is remekeltek a gútai Kürthy fivérek. „Adrián és Márió duplázott, Krisztián pedig a kassainál fényesebb éremmel gyarapította gyűjteményét. A Kürthy (birkózó)család sikeres szereplésének köszönhetően a csapatversenyben ezúttal is a második helyen végeztünk. Amennyiben Máriási Alojz edző tehetséges védencei kitartanak, a jövőben még sokat hallunk róluk” – bizakodott Gőgh Mihály, a gútai birkózóklub elnöke.

A dunaszerdahelyiek a harmadik helyre kerültek a csapatok versenyében. „Az 59 kg-os súlycsoportban Hakszer Balázs a döntőig három ellenfelét is technikai tussal győzte le. A döntőben pedig pozsonyi vetélytársát, Bednárikot magabiztosan 13:4-re verte. Balázs a verseny előtti napokban egészségi problémákkal küzdött, így sikerének értékét hatványozza, hogy pályafutása első országos bajnoki címét gyűjtötte be. A 85 kg-os súlycsoportban Pócs Áron karnyújtásnyira volt a legfényesebb éremtől, de pozsonyi ellenfele az utolsó másodpercekben a maga javára fordította a mérkőzést” – elevenítette fel a két legeredményesebb képviselőjük teljesítményét Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke.

„Nyolc versenyzőt neveztünk, közülük a 47 kilós súlycsoport győztese, Hulman Nikolas volt a legeredményesebb” – tájékoztatott Kúr Károly, a komáromi Spartacus birkózóklub elnöke.

„Mi sem tértünk haza Pozsonyból aranyérem nélkül, Sluka István ezúttal igazolta az elvárásokat, Brand Alex viszont elbukta a finálét” – ecsetelte tanítványaik szereplését Kohút Milán, a madari birkózóklub elnöke.

„Kassai sikerén felbuzdulva klubunk versenyzője, Viktor Gunár újabb elsőséggel került rivaldafénybe” – fogalmazott Radnóti József, a rimaszombati Lokomotíva edzője.

A korosztályos bajnokságon egyébként bősi, marcelházai és somorjai versenyzőnek is jutott érem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?