Gyurta Dániel befejezte versenyzői pályafutását

Budapest. Bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.„A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem – mondta tegnap a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve.

Budapest. Bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

„A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem – mondta tegnap a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. – Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni. Mindig mindent beleadtam, százszázalékosan végeztem az edzéseket az elmúlt években is, de a versenyeken sajnos már nem tudtam a korábbi szinten teljesíteni.”

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét: Wladár Sándornak, az úszószövetség elnökének sípszavára, hét gyermekkel közösen teljesítette a távot, miközben a lelátón az újságírók mellett családja, korábbi és jelenlegi edzői, valamint Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke figyelte. A parton a fiataloknak átadott egy-egy pólót, melyeken legjobb, korábbi világcsúcsot jelentő 2:07,23 perces ideje látható.

Az úszás után nem sokkal azt is elárulta, hogy most a medencében hasonló gondolatok jártak a fejében, mint a nagy versenyeken. Eszébe jutott, mit kellene tenni, ha ez egy vb-döntő lenne és a legnagyobb rivális tempózna mellette.

„A sikertelen riói olimpia (17. hely) után a visszavonulás meg sem fordult a fejemben, azon voltam, hogy a 2017-es budapesti vb-n sikeres legyek. Ott azonban nem tudtam egyéniben finálét úszni. Ugyanakkor a rövid pályás szezonra még felkészültem, s igazán csak két-két és fél hónapja merült fel bennem a befejezés kérdése” – nyilatkozta Gyurta.

A nehézségekről szólva elmondta, sérülések hátráltatták, a háta már a tavalyi vb előtt három-négy héttel komolyan megsérült, a térde és combja sem volt rendben.

„Azt fontos megjegyezni, hogy csak a versenyzéstől vonulok vissza, az úszástól soha. Valószínűleg már holnap medencébe ugrok” – mondta Gyurta, aki a jövőjét illetően nem aggódik. Jelezte, 2016 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, s ezt a nagyon élvezi és a jövőben is komoly feladatokat ad neki. Ezentúl pedig biztos benne, hogy azt az energiát, amit az elmúlt 25 évben a versenyszerű úszásba ölt, majd a civil életben is hasznosítani tudja. Bár pontosan még nem tudja, milyen szerepkörben marad az úszás mellett, abban viszont biztos, hogy edző nem lesz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?