Győztes BL-debütre vágynak a komáromiak

komáromi röpisek
Komárom |

Sporttörténelmi eseményre kerül sor ma Nyitrán (20.00): a komáromi férfi-röplabdacsapat az osztrák UVC Holding Graz ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában, első szlovákiai csapatként.

Tavasszal története első bajnoki címét ünnepelhette a komáromi UJS Rieker csapata, most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett a piros-fehér klub: első szlovákiai gárdaként bemutatkozhat a Bajnokok Ligájában.

„Már maga az a tény, hogy hét extraligás évad után Európa legrangosabb kupasorozatában vesz részt Komárom csapata, felér egy győzelemmel” – mondta lapunknak a szezonrajt előtt Ferencz László klubelnök, aki csapatával vállalta a nem kevés szervezéssel járó és anyagi ráfordítást igénylő szereplést, még úgy is, hogy Nyitrán kell játszaniuk a hazai mérkőzéseiket (a komáromi sportcsarnok nem felel meg az európai szövetség előírásainak).

S ha már ott vannak a kupasorozatban, jól is szeretnének szerepelni. „Hát, nem is tudom, legyen 3:1. De a lényeg, hogy nyerni fogunk” – nyilatkozta lapunk eredményt firtató kérdésére Forró Balázs, olyan elszántsággal kijelentve az utóbbit, hogy nem lehet ok kételkedni ebben.

A komáromiak blokkolóját iskolából hazaérve értük utol telefonon, és minden egyes mondatából érezni lehetett, mennyire izgatott a csapat a BL-meccs előtt. „Nagyon jó a hangulat, mindenki jó kedvvel várja a találkozót, nagy erőkkel készülünk rá. Amikor röplabdázni kezdtem, csak egy álom volt a BL, amely most viszont megvalósul” – mondta Forró Balázs, hozzátéve, bár nekik szokatlanul késői a 20 órás kezdés, nem készültek speciálisan erre.

Rutinja ezen a téren az ellenfélnek sem lehet: a komáromiakhoz hasonlóan a grazi csapat is története első osztrák bajnoki címét szerezte az elmúlt idényben, így szintén most debütálnak a BL-ben. Gólkirályuk, Lorenz Koraimann azonban már komoly tapasztalatot szerzett más csapatokkal a sorozatban, de Sergej Drobnic, Lukas Kühl, Cameron Keen és Michael Ladner sem zöldfülű a Bajnokok Ligájában.

„Bízom benne, hogy továbbjutunk, mert szerintem kedvezett nekünk a sorsolás” – jelentette ki František Ogurčák, a komáromiak csapatkapitánya, hozzátéve, hatalmas a motivációja, mert továbbjutás esetén vélhetően egykori csapata, Európa egyik topklubja, az Olimpiakosz ellen léphetne pályára.

Ha a Duna-partiaknak mégsem sikerülne a jövő heti visszavágó után kiharcolniuk a továbbjutást, úgy sem intenének búcsút a nemzetközi kupáknak. Ebben az esetben a második számú sorozatban, a CEV-kupában folytathatnák, ahol a bukaresti Dinamo várna rájuk. 

A komáromi klub szurkolói buszt is indít a mérkőzésre, jelentkezni a klub honlapján és közösségi oldalán feltüntetett elérhetőségeken lehet. A meccset az ezzel a közvetítéssel rajtoló Joj Šport tűzte műsorára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?