Kép: dac1904.sk
Az edzőtáborozás második felkészülési mérkőzésén első győzelmét aratta a DAC labdarúgócsapata.
A dunaszerdahelyiek a belgrádi Csukaricskival csütörtökön játszott 0:0 után ezúttal a cseh élvonalbeli Dukla Praha együttesével találkoztak.
Branislav Fodrek vezetőedző csakúgy, mint korábban, ezúttal is két eltérő tizenegyet küldött pályára a két félidőben.
Az elsőben a sárga-kékek nagy fölényben futballoztak, és a játékrész közepén két alkalommal gólra is tudták azt váltani. Mindkétszer Barisic volt eredményes, előbb egy fejessel vette be a csehek kapuját, majd néhány perccel később, egy szép akciót követően pedig a kipattanót pofozta a hálóba közvetlen közelről.
A Duklának egyetlen lehetősége volt a gólszerzésre, az viszont annál komolyabb: a kezezésért megítélt, gyengén elvégzett büntetőt Filipe fogta.
Szünet után Almási László is betalált egy szép csúsztatott fejessel, de a bíró a csatár lökése miatt nem adta meg a gólt. Ezután már a prágaiak vették át az irányítást, de nagyobbnál nagyobb helyzeteiket is kihagyták – illetve Popovics kapus védett bravúrral többször is. Maradt a 2:0, a DAC megnyerte második felkészülési meccsét Törökországban.
A harmadikat kedden, az ukrán Okleszandrija ellen játsszák a sárga-kékek.
Góllövők: Barisic (24., 33.)
Sárga lap: Sylla, ill. Mikuš, Svozil
DAC, I. félidő: Filipe–Yapi, Dimun, Brunetti, Abraham–Bajo–Ramadan, Herc–Sylla, Barisic, Bősze
II. félidő: Filipe (62. Popovics)–Andzouana, Kacsaraba, Modesto, Mendez–Tuboly–Bassey, Vitális–Blaško, Almási, Trusa
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.