Győzött a címvédő

London. A női és a férfi egyes 16 nyolcaddöntője volt műsoron tegnap Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnokságon. A legutóbbi két alkalommal győztes Venus Williams továbbra is meggyőzően halad az újabb végső siker felé, ezúttal a szintén amerikai Lisa Raymond ellen nyert. A találkozó 48 percig tartott.

Maleeva már tudja, hogy kikapottReuters-felvételVenus Williams nem állt be a Steffi Grafot wimbledoni legendaként is tisztelők táborába, ugyanis azt állítja, hogy a német csillag soha sem tartozott a füves pályás klasszisok közé. – Stílusát nem alakította át erre a pályára. Szinte soha sem játszott szerva-röpte teniszt – mondta az amerikai, aki 2000-ben és tavaly is veretlen maradt az angol nyílt bajnokságon. – Szerintem húgom, Serena egyik korábbi ellenfele, a belga Els Callens és a francia Nathalie Tauziat már inkább sorolható a füves pályás versenyzők közé.

Venus Williams a közelmúlt sztárjai közül szinte senkit sem tud kiemelni: – Emlékezetem véges, 1989-ig tudok visszamenni az időben. Úgy vélem, azóta egyik klasszis sem volt igazi wimbledoni specialista, valamennyien az alapvonalról szerezték pontjaik nagy részét. Az elveszített wimbledoni döntő után 1999-ben visszavonuló Graf hétszer (1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1995, 1996) diadalmaskodott a füves pályás szentélyben. Noha Venus Williams azt állítja, hogy 1989-ig vissza tud emlékezni, furcsa módon nem említette meg a szerva-röpte játék egykori kimagasló csillagát, a mostanában újra teniszező Martina Navratilovát, aki kilencszer (1978, 1979, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1990) volt első egyesben a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon.

Az orosz Jelena Lihovceva némi meglepetésre szintén kétjátszmás meccsen bizonyult jobbnak a 19. helyen kiemelt bolgár Magdalena Maleevánál. A női világelső amerikai Venus Williams után a férfiak ranglistavezetője, az ausztrál Lleyton Hewitt is játszmavesztés nélkül jutott a legjobb nyolc közé.

John McEnroe, a wimbledoni teniszbajnokság háromszoros győztese nem tartja elképzelhetetlennek, hogy idén két brit játékos játssza majd a férfi egyes döntőjét. – Ha Greg Rusedski és Tim Henman nem gondol túl sokat erre a lehetőségre, akkor létrejöhet a hazai nézők által már régen várt finálé – mondta az egykori klasszis, aki 1981-ben, 1983-ban és 1984-ben emelhette magasba a trófeát. – Ez azért sem lenne meglepetés, mert mindketten kitűnő formában vannak.

Utoljára 66 évvel ezelőtt, 1936-ban sikerült a férfiak között hazai játékosnak győznie, akkor a legendás Fred Perry diadalmaskodott.

EREDMÉNYEK – női egyes: V. Williams (amerikai, 1.)–Raymond (amerikai, 16.) 6:1, 6:2; Lihovceva (orosz)–Maleeva (bolgár, 19.) 6:3, 6:4.

Férfi egyes: Hewitt (ausztrál, 1.)– Juzsnyij (orosz) 6:3, 6:3, 7:5; Schalken (holland, 18.)–Vacek (cseh) 6:2, 7:5, 7:5; Nalbandian (argentin, 28.)–Arthurs (ausztrál) 6:4, 7:6, 2:6 7:6; Lapentti (ecuadori, 22.)–Clément (francia) 3:6, 7:5, 2:6, 7:5, 6:3; F. Lopez (spanyol)–Sa (brazil) 3:6, 5:7, 6:4, 3:6:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?