Már a 2014-es világbajnokságon várták a nagy áttörést, a 2016-os Európa-bajnokságra a szakemberek biztosra vették, hogy sikerül a kiugrás, de úgy látszik, a belga labdarúgó-válogatottnak még újabb két év és egy más szellemiségű edző kellett, hogy átlépje saját árnyékát, és története legnagyobb sikerének közelébe kerüljön. De honnan emelkedett fel a csapat? Milyen átszervezésekre került sor, hogy a világranglista 71. pozíciójából a vb-elődöntőig meneteljen?
A játékoskereteket figyelembe véve egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy a belgák a top öt közé tartoznak, az oroszországi világbajnokság előtt Roberto Martínez szövetségi kapitány azt is megengedhette magának, hogy kihagyja a keretből az AS Roma sztárját, Radja Nainggolant, de Steven Defour, Christian Benteke, Kevin Mirallas és Divock Origi sem fért be az általa vélt legjobb 23 közé.
A csapat azonban nélkülük is szárnyalt, a csoportban Panamát 3–0-ra, Tunéziát 5–2-re, Angliát 1–0-ra verte, a nyolcaddöntőben közel állt ugyan a gigantikus negatív meglepetéshez, mert a 69. percben még 0–2-re állt Japánnal szemben, végül mégis győzött 3–2-re. A negyeddöntő aztán egy tökéletes és szerencsés meccset hozott Brazília ellen, és a 2–1-es sikerrel a csapat esélyessé lépett elő a vébén. A csapat eddigi 14 gólján kilenc játékos (plusz egy öngól) osztozott, ez is mutatja azt a kiegyensúlyozott egységet, amelyről más csapatok csak álmodnak.
Hogy a belga válogatott a 2014-es vébén és a 2016-os Eb-n sem szerzett érmet sokan Marc Wilmots nyakába varrták. A szakember mindkét tornán a negyeddöntőig vezette a csapatot, de ezt kis túlzással nélküle is hozta volna a válogatott. A korábbi 70-szeres válogatott támadó középpályás taktikai téren nem volt a legkifinomultabb, az intelligens és a nagy munkabírású jelzőket sem tőle vették, ráadásul soha nem vállalta a hibáiért a felelősséget, néha inkább a játékosait okolta egy-egy kudarcért.
Távozását követően az volt a nagy kérdés, sikerül-e találni olyan edzőt, aki ezt a garnitúrát képes lesz összerakni. A választás Roberto Martínezre esett, aki angliai ténykedése révén a keret PL-ben szereplő kulcsjátékosait jól ismerhette. És lám: eddig 25 mérkőzésen ült a kispadon, és mindössze egyszer szenvedett vereséget, még a legelső, 2016. szeptember 1-jei, Spanyolország elleni barátságos összecsapáson.
A belga futball büszke lehetett a korai eredményeire, az 1920-as nyári olimpiát megnyerte, majd részt vett az első három világbajnokságon is. Egy hullámvölgyet követően két klasszis edző vezetésével indult meg felfelé, 1968–1976 között Raymond Goethals, majd 1989-ig Guy Thys ült a kispadon. Előbbivel az 1972-es Európa-bajnokságon harmadik, utóbbival az 1980-as Eb-n ezüstérmes, az 1986-os vébén pedig a negyedik lett.
1990-től a stagnálás időszaka következett, a válogatott sorozatban négy világbajnokságra is kijutott, komolyabb eredmény nélkül. 1998-ban például már a csoportkörben kiesett. Az Európa-bajnokságokon 1984 és 2016 között mindössze egyszer játszott: 2000-ben szégyenszemre a csoportkörben kipottyant, (társ)házigazdával ilyen korábban sosem fordult elő. A 2002-es világbajnokságon még megnehezítette a nyolcaddöntőben a későbbi világbajnok Brazília dolgát – sokak szerint a dél-amerikaiak csak játékvezetői tévedésnek köszönhetően (0–0-s állásnál nem adta meg Marc Wilmots szabályos gólját) jutottak tovább.
A Sablon-féle új utánpótlás-stratégiával járó átalakítás és újratervezés kétélű fegyverként is működött, hiszen akadtak olyan tehetségek, akik túl gyorsan kiemelkedtek, őket fiatalabb koruk ellenére felsőbb kategóriába kellett léptetni. Néhány esetben azonban ennek ellentétes hatása volt, így fordulhatott elő, hogy pár sztárjelölt némi visszaesés után jutott el arra a szintre, ahová előzetesen várták. A Chelsea a legjobb példa erre, az angol klub nagyon jó szemmel kiszúrta a 18 éves Lukakut és a 21 éves Kevin de Bruyne-t. A csatár végül 2011 és 2014 között 15 tétmérkőzésen, közte 10 bajnokin lépett pályára a londoniaknál, hogy aztán a West Bromwichon és az Evertonon keresztül megérkezzen Manchesterbe és váljon a United egyik legnagyobb sztárjává. De Bruyne esetében sem volt meg a kellő türelem a Chelsea vezetőiben: a támadó középpályás mindössze kilenc tétmérkőzést (három bajnokit) kapott. 2014 januárjában a Wolfsburg 22 millió euróért szerződtette, másfél év múlva pedig 75 millió euróért (!) eladta a Manchester Citynek.
2002-ben Michael Sablon lett a belga szövetség technikai igazgatója, aki úgy ítélte meg, amit eddig tettek, az mind rossz volt, azaz le kell gyalulni a rendszert, és teljesen új alapokra kell építeni a belga futballt. Két éven keresztül csak a hazai utánpótlást figyelte napról napra, a módszereket pedig összevetette a holland és a francia modellel. A leuveni egyetem kutatóit megbízta, hogy készítsenek elemzést 1600 órányi, edzéseken és korosztályos meccseken készült felvételekből. Elsősorban az érdekelte, milyen érintésszámot érnek el a gyerekek, óránként hányszor találkoznak a labdával. Az eredmény – 20 percenként 4-szer – letaglózta.
Egyértelművé vált, hogy valamit tenni kell, hiszen az elavult (az emberfogással, söprögetővel játszott 4–4–2-es vagy 3–5–2-es rendszer), illetve a kaotikus utánpótlás-nevelés semmilyen egységet nem alkotott. A szövetség szervezett egy szakmai konferenciát, és 30 edző bevonásával új irányt jelölt ki az ország futballjának: a 4–3–3-as rendszernek megfelelő utánpótlásképzést.
De a gyerekfutball tekintetében is komoly reformokat tartalmazott a tervezet: a 7 év alatti gyerekeknek 2-2, a 9 év alattiaknak 5-5, míg a 11 év alattiaknak 8-8 ellen kellett játszaniuk, de csupán fél pályán. Addig nem is gyakorolhatták például a hosszú indítást. Az alapgondolat az volt, hogy minél kevesebben vannak, annál többször érhet labdába egy adott játékos, ami fiatal korban elengedhetetlen.
Az intézményeket arra kérték, hogy fogadják el a külföldi (akár migráns) fiatalokat is, sőt Sablon arra törekedett, hogy az utcagyerekeket éppen a futballprogramon keresztül integrálják a társadalomba. A projekt előtt nagyon kevés külföldi származású játékosnak volt esélye bekerülnie a legjobbak közé. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott, elég, ha csak a kongói származású Lukakura és Kompanyra, a marokkói Fellainire és Chadlira, illetve a portugál-spanyol Carrascóra gondolunk.
A munka eredménye az lett, hogy 2004-ben összeállt a belga mestermű, a G-A-G (Global-Analytique-Global). A terv lényege az volt, hogy átveszik a környező országok futballjának legjobb elemeit. A franciáktól a taktikai fegyelmet és a fizikai képzést (Analytique), a hollandoktól a csodás technikát (Global), és mindezt egy új, leírható környezetbe helyezik (Global).
A bevezetett változások gyors hatást értek el, hiszen két fiatal, sokra hivatott generáció is feltűnt egyszerre. Az első hullámot azok jelentették, akik 2007-ben az U21-es Európa-bajnokságon elődöntőt játszottak, majd egy évre rá a pekingi olimpián a negyedik helyet szerezték meg. Ebben a csapatban játszott többek között Thomas Vermaelen, Nicolas Lombaerts, Jan Vertonghen és Marouane Fellaini is. Ez a korosztály egészült ki a tehetségek fiatalabb csoportjával, amelybe Toby Alderweireld, Eden Hazard vagy éppen Romelu Lukaku tartozott.
A hazai klubok sokkal nagyobb figyelmet fordítottak az utánpótlás-nevelésre: a Standard Liege akkoriban például 18 millió eurót költött az akadémiájára. Nem volt nehéz rájönni, hogy megéri a befektetés, és jobban jár a klub, ha saját maga neveli ki a tehetségeket, ugyanis a fiatalokat a francia, illetve a holland egyesületek már tizenévesen igyekeztek elcsábítani – így került például Hazard a Lille-hez, vagy Vertonghen az Ajaxhoz. A Standard példájánál maradva: abszolút megérte a befektetés, hiszen csak Marouane Fellainit 19 millió euróért adta el az Evertonnak 2008-ban.
„Lukaku apja volt, aki arra ösztönözött minket, hogy együttműködjünk az iskolákkal. Romelunak már 15 évesen rengeteg kérője akadt. Az apja elmondta, hogy a fia a Lille, a Lens, az Auxerre és a Saint-Étienne vezetőitől is ajánlatot kapott, ezek a klubok iskolát, szállást és futballoktatást ígértek neki. Néhány hónappal később elkezdtük a Purple Talents Projectet, amelyet most, tíz évvel később már Purple Talent Programnak nevezünk. Mert bizony ez már sokkal több, mint project” – mesélte Jean Kindermans, az Anderlecht akadémiájának igazgatója.
A jelenlegi 23 fős vb-keret több mint egyharmada a Brüsszel külvárosában található, festői parkok és oktatási intézmények között fekvő edzőközpontban nevelkedett: Lukaku mellett megfordult itt Vincent Kompany, Leander Dendoncker, Youri Tielemans, Dries Mertens, Adnan Januzaj, Michy Batshuayi és Marouane Fellaini is.
Kindermans büszke arra, hogy a klub a helyi tehetségekből nemzetközi klasszist faragott. „Megpróbáljuk megtalálni a legjobb, 6-12 év közötti brüsszeli játékosokat. Csak a helyi lakosokra összpontosítunk, távolabbi településről csak akkor fogadunk futballistát, ha extra tehetséges és különleges, mert egy ilyen korú fiút nagyon nehéz elszakítani a családjától. A különböző vallások, kultúrák, nyelvek és nemzetiségek miatt minden háttérhez alkalmazkodunk, és minden gyereket más módon kezelünk.”
Állítja, hogy az Anderlecht csapata a közösség tükre is egyben. „Brüsszel olyan, mint bármely európai nagyváros, és számunkra a multikulturalizmus nagy előny. Nézd meg Vincent Kompanyt! Egy belga anya és egy kongói apa gyermeke. Egy szerény családból származik, amelynek nem volt elegáns autója. Villamossal járt edzeni, majd az éjszakai busszal utazott haza. De az utca hatott rá. Nagyon okos srác és ugyan nincs kristálygömböm, de meg vagyok győződve arról, hogy visszajön még a klubhoz. Ő egy született vezető.”
Szerinte csak olyan rendszerben érdemes gondolkodni és dolgozni, amely nem csupán nagyszerű labdarúgókat, hanem teljes játékosokat is teremt. „Ha jól megy az építkezés, akkor meg fogod nyerni a mérkőzéseket” – állítja. És a világbajnokság eddigi mérkőzéseit látva Belgium valóban győzelemre áll.
Pincési László
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.