Gyorsan találtak utódot

A Bundesligában ebben a szezonban meglehetősen biztos volt az edzők helye a kispadon, hiszen a téli szünetig alig váltottak trénert, az idén azonban megszaporodtak szakember-cserék.

Helyezkedés. Placente (balról, Leverkusen) akrobata mutatványa a görög Hariszteasz (Bremen) labdafedezése közben. TASR/EPA-felvételElőbb Klaus Toppmöllert küldték el a Bayer Leverkusentől, a hét végén pedig a Borussia Mönchengladbach mestere, Hans Meyer távozott egyesületétől, igaz, ő saját szándékából mondott le posztjáról. A ‘Gladbach ugyan visszaesett a kieső helyek egyikére, ám a vezetőség megbízott Meyerben, aki azonban úgy érezte, hogy ugyanez a bizalom a játékosok részéről már nincsen meg, ezért jobbnak látta, ha leköszön.

A német sportsajtó biztosra vette: amennyiben a Schalke elleni hazai találkozót nem nyerni meg a gárda, akkor Meyert ki fogják rúgni, ám nem így történt: a gelsenkircheniek elleni 2:2-t követően a vezetőség továbbra is megerősítette a szakvezetőt pozíciójában. A hatvanesztendős edző azonban úgy érezte: nincs szüksége arra, kockára tegye egészségi állapotát, és ígéretéhez híven (egy korábbi nyilatkozatában ugyanis kijelentette, hogy amennyiben úgy érzi, hogy már nem tud segíteni a csapaton, akkor azonnal lemond) felállt a kispadról. Hogy ez túlságosan váratlanul mégsem érhette az egyesületet, azt azért jól jelzi, Meyer utódját még lemondása napján sikerült megtalálni, a ?Gladbach új mestere Ewald Lienen lett, aki korábban a Hansa Rostockkal, az MSV Duisburggal és az 1. FC Kölnnel szerepelt a Bundesligában, legutóbb pedig a spanyol másodosztályú CD Tenerife mestere volt, ahonnan pár héttel ezelőtt menesztették. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a játékos-edző párharcban a focisták, még pontosabban az elégedetlenkedők hangadója, Markus Münch győzedelmeskedett volna: a védő szerződését ugyanis azonnali hatállyal felbontották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?