Gyarapodva javultak

Hontfüzesgyarmat. A lévai területi bajnokság első osztályában második helyen telelő hontfüzesgyarmatiak az utóbbi években elsősorban az utánpótlás nevelésének területén jeleskedtek.

Hontfüzesgyarmat. A lévai területi bajnokság első osztályában második helyen telelő hontfüzesgyarmatiak az utóbbi években elsősorban az utánpótlás nevelésének területén jeleskedtek. A kis híján 600 lakost számláló település futballreneszánszában nagy érdemeket szerzett Kelemen Antal polgármester, illetve Karol Pilinsky, aki edzőként és egyesületi titkárként mozgatja a szálakat. Ez utóbbi egyébként hatodik esztendeje irányítja a felnőttek csapatát, melyben zömmel az V. ligában szóhoz jutó ificsapatuk legjobbjai, illetve a szomszédos községek tehetségei szerepelnek. A füzesgyarmatiak az őszi idény 15 találkozójából mindössze 1-et vesztettek el. Csupán a rivális nagysallóiak büszkélkedhetnek a Pilinsky-legénység skalpjával. A kollektíva legjobb gőllövői közé Kurucz László, Jakubík Árpád, Michal Sliačan, Patrik Pilinsky és Dobos Csaba tartozik.

Az önkormányzat mintegy 1 millió koronás beruházásnak köszönhetően korszerű sporttelepet alakítottak ki a községben. A helybeliek módfelett büszkék a 200 férőhelyes fedett lelátóra, a korszerű öltözőkre, szociális helyiségekre, a kiváló minőségű, bekerített játéktérre. Már december 14-én elkezdték az edzéseket. Heti három alkalommal gyakorolnak, olykor a tornateremben is erősítenek. Kilenc előkészületi találkozó szerepel a felkészülés menetrendjében. Ezekben a napokban ötnapos edzőtáborozáson vesznek részt Szklenófürdőben. Tudatosítják, a listavezető garamszentgyörgyiek rendelkeznek a mezőnyben a legjobb anyagi háttérrel. Ennek ellenére derülátók, hiszen legveszélyesebb ellenfeleiket hazai pályán fogadják, ami a fergeteges buzdítással együtt sokat nyomhat a latban a végelszámolásnál. (bj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?