Guardiola-szabály: az Atlético nyeri a BL-t

<p>Kiesett a Bayern a Bajnokok Ligájából, Pep Guardiola zsinórban negyedszer bukott aktuális csapatával az elődöntőben. De miért lesz idén győztes az Atlético Madrid?</p>

Pep Guardiola sokáig a siker szinonimájának számított, Münchenbe is azzal a céllal hívták, hogy stabil, győztes csapatot kreáljon. Ez Bundesliga-szinten össze is jött, ám hároméves bajorországi ténykedése során a fő cél, a Bajnokok Ligájának elhódítása egyszer sem sikerült. Nyáron pedig távozik is Münchenből.

Guardiola nyomban első szezonjában mindent megnyert a Barcelonával (2009), majd két évvel később szintén BL-győzelmet ért el. Utána viszont megakadt a remek sorozat.

Négybe jut csapatával, majd kiesik

A 2011/2012-es szezonban a BL elődöntőjében a sokkal esélytelenebb Chelseavel találkozott a címvédő Barcelona. Messiék idegenben 1-0-ra kikaptak, otthon már két góllal vezettek, amikor a 10 emberrel játszó angolok szépítettek. A Chelsea ezután „leparkolta a buszt” a saját tizenhatosára, a Barca pedig még büntetőből sem tudott gólt rúgni. A 2-2-es végeredményt az utolsó percben Torres állította be.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"229420","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Ezután egy évig Amerikában pihent a katalán mester, 2013-ban pedig Münchenben állt munkába. A 2013/2014-es szezonban a BL-címvédő Bayern az esélytelenebb Reallal találkozott az elődöntőben, már Peppel a kispadon. Madridban 1-0-ra kikapott, otthon viszont a várt többgólos győzelem ellenére nagy zakóba futott bele: Ronaldóék négy góllal tömték ki a bajorokat.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"229421","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Egy évvel később szintén Spanyolországban kezdték az elődöntőt a németek, Barcelonában 3-0-ra kikaptak. A visszavágón Messiék már 2-1-re is vezettek, végül 3-2-re győzött a Bayern és kiesett. A katalánok pedig ismét mesterhármast értek el: a BL mellett a spanyol ligát és a hazai kupát is megnyerték, pont mint Guardiolával 2009-ben. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"229422","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A mostani szezonban újra esélyesként érkeztek a bajorok az elődöntőbe, ám Madridban ismét 1-0-s vereséget szenvedtek. A visszavágón hiába vezettek kétszer is, a 2-1 kevés volt a továbbjutáshoz. A meccsről itt írtunk, a cikkben a gólokat is megnézheti. 

Az Atlético lesz a befutó?

Van még egy érdekessége Guardiola sorozatának: akivel szemben az elődöntőben kiestek, az később megnyerte a BL-t. Így volt ez 2010-ben is (akkor az Inter győzött), 2012-ben a Chelsea, 2014-ben a Real, 2015-ben pedig a Barcelona lett a végső győztes. Készülhet az Atlético? 

Az négy három kiesésben közös az is, hogy az első meccsét mindig idegenben kezdte Guardiola csapata és rúgott gól nélküli vereség lett a vége – amit a hazai visszavágón nem sikerült helyrehoznia. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?