Greipel a szakaszgyőztes

<p>Reims. A mezőnyhajrá ismét német szakaszsikert hozott a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, de ezúttal nem a háromszor első Marcel Kittel, hanem Andre Greipel (Lotto) nyert. Peter Sagan (Cannondale) ötödikként hajtott át a célvonalon, és továbbra is övé a zöld és a fehér mez.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Izgalmas volt a sprintbefutó az Arras és Reims közötti 194 km-es, hatodik szakasz végén. Sagan megpróbált a bolyból kitörni, de mindkét oldalon zártak előtte. Végül az ötödik hely jutott neki. A norvég Alexander Kristoff lett a második, a francia Samuel Dumoulin a harmadik.

Kevés izgalmat hozott a szakasz. Nem sokkal a rajt után négyen megszöktek. Tom Leezer (Belkin), Luis Maté (Cofidis), Jérome Pineau (IAM) és Arnaud Gérard (Bretagne-Séché) gyorsan több mint négyperces előnyre tettek szert, de a boly nem nagyon törődött velük, egyikük sem veszélyeztette az összetettben legjobbakat. A 119. kilométeren Sagan hatodik volt a részhajrán, amiért újabb tíz pontot kapott a pontversenybe. Ezután bukott, de gond nélkül visszakerült a főbolyba. Közel húsz kilométerrel a cél előtt szétesett a vezető négyes, legtovább Luis Maté bírta ki az élen, de az utolsó tizenkét kilométeren már együtt hajtott a teljes élmezőny. Nem hajrázhatott a végén a háromszoros szakaszgyőztes német Kittel, mert defektet kapott.

„Nagyon ideges napon vagyunk túl, az élen akartunk haladni, s ez sikerült is. Kétszázötven méterrel a cél előtt hajrát nyitottam, és kibírtam végig, nyertem” – mondta a célban a győztes Andre Greipel.

Az összetett élcsoportjában nem történt változás: továbbra is az olasz Vincenzo Nibali vezet a dán Jakob Fuglsang és Peter Sagan előtt.

A Sky csapatát üldözi a balszerencse, ugyanis a címvédő brit Chris Froome kiszállása után a kapitánnyá előlépő ausztrál Richie Porte legfőbb segítője, a spanyol Xabier Zandio adta fel tegnap a viadalt, egy bukást követően nem tudta folytatni a versenyt. (MTI/SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?