Görbicz diadalmas születésnapja

Szombat délután kihalt a veszprémi vasútállomás. A külvárosi utcák néptelenek, pedig a magyar női kézilabdázás egyik legnagyobb sikere van készülőben (klubszinten legalábbis, magyar BL-győztes utoljára 1999-ben a Dunaferr volt). Aztán a kanyarokon túl hirtelen előbukkan a Veszprém Aréna. A veszprémi sportcsarnok ötezer férőhelyes, a Győr BL-döntője kétszer, sőt, háromszor ekkora létesítményt is megtöltene. Nem a tömeg mérete impozáns. A hangja. Az ereje. Konkrétan remeg a padló a talpak alatt. És a meccs még el sem kezdődött.

A nyolcadik kupadöntőKelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC klubelnöke nem nyugodt a meccs előtt. Aggódik, meg tudják-e oldani a feladatot a lányok. Ez a Győr nyolcadik európai kupadöntője. Az eddigi hetet elvesztette. Az elsőt még 1999-ben, a Viborg ellen, az EHF-kupában. Tavaly a BL-ben a Podgoricával idegenben lőtt kevesebb gólja miatt maradt alul a zöld-fehér gárda, 2009-ben, története első BL-fináléjában pedig a Viborg ellen idegenben két góllal győzött, a visszavágón azonban otthon hárommal kikapott. S vannak ugye egyéb magyar kézilabdatraumák is. Fogalmazzunk úgy, hogy ha magyar női kézilabdáról van szó, általában helyénvaló az aggódás. Általában. De nem most. Már a meccs előtt érezni. Nehéz körülírni, nehéz elmagyarázni, de a csarnokban tapintani lehet. A levegő vibrál, forr, itt és most valami különleges fog történni. Érdemes figyelni az arcokat. A kapus Katrine Lunde mondta egyszer, a norvégok akkor is mosolyognak, ha vesztésre állnak, mert egyszerűen szeretnek kézilabdázni. Mínusz háromról indul a meccs, az ETO Norvégiában 24:21-re nyert, a Larvik játékosai mégis széles mosollyal futnak a pályára. A győriek arca más. Görbicz komoly, összpontosít, nincs mosoly az arcán. A montenegrói Radicsevics majd’ kicsattan, ahogy pacsizik a csapattársakkal. Löke nevet (elvégre norvég), a brazil Amorim kedvesen integet a közönségnek. A Győr nagyon erősA női kézilabda a világ egyik legkeményebb sportja, és ennek része a pszichológiai hadviselés is. Ez az, amit nem látni a tévében: hogy Radicsevics a az ellenfél arcába ordítja a gólörömét, hogy Lekics a találatát követően nem a csapattársakat keresi, hanem Leganger kapusnak néz keményen a szemébe. Katrine Lunde nemcsak a védések, hanem a mellément lövések után is diadalmasan emeli magasba a kezét, hergeli magát és a közönséget. A Győr egyszerűen nagyon erős. A 8. percben 5:1 az állás, a 16.-ban 9:2. A Larvik csak a tizennyolcadik percben lövi a harmadik gólját. Az ETO remekül védekezik, Lunde kegyelmi állapotban véd. Ez az első húsz perc el is dönti a meccset. „Még, még, még, még, ennyi nem elég!” – dübörög a Republic klasszikusa a hangszóróból minden egyes találat után. És az ember azt kívánja, bár lenne ez a meccs hosszabb, mert végre nem kell infarktust kapni, végre nem kell cidrizni, végre nem kell az utolsó percig visszafojtott lélegzettel fohászkodni: végre egyszer lehet élvezni a kézilabdát, mert egyértelmű, hogy ez a kupa a Győri ETO-é lesz.Helyszíni tudósításunkat hétfői nyomtatott kiadásunkban olvashatják.