Gólzápor, rekordok, partihangulat – 5:0-ra nyert a DAC a szezonzárón

DAC
Dunaszerdahely |

Remek hangulatban, gálázva búcsúztatta a szezont a DAC: a labdarúgó Fortuna Liga utolsó fordulójában 5:0-ra legyőzték a nagymihályi Zemplín együttesét.

Az ezüstérmesek ünneplése egy bajnokcsapat ünneplésével kezdődött: a pályán felvonult a dunaszerdahelyi városi sportklub női kézilabdacsapata, amely megnyerte az I. ligát, és a következő szezontól a cseh–szlovák MOL Ligában szerepelhet.

A mérkőzés előtt több díjat is átadtak – a szurkolók szavazása alapján a tavaszi idény három legjobb DAC-játékosa Martin Jedlička, Kalmár Zsolt és Vida Kristopher lett. Jedlička ezután a bajnokság április hónap legjobb játékosának járó díjat is átvehette, azután pedig felsorakozott a teljes keret és a szakmai stáb, és Ján Kováčiktól, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnökétől, valamint Ivan Kozáktól, a Ligás Klubok Uniójának elnökétől átvették az ezüstérmeket.

A meccset a DAC kezdte aktívabban. A 17. percben Čmelík tört be a tizenhatosba, felvágták, a pályafutása utolsó élvonalbeli mérkőzését vezető érsekújvári Michlian Gábor játékvezető lefújta a tizenegyest, amit Koštrna be is rúgott – 1:0. Koštrnának ez volt az első gólja a szezonban. Öt perc múlva már 2:0 volt: Ronan szöglete után Koné fejelt a hálóba.

A nagymihályiak jóformán át sem tudtak jönni a felezővonalon, a DAC óriási mezőnyfölényben játszott. A 40. percben Taiwo kapott egy jó kiugratást, át is vette a labdát, bár először úgy nézett ki, hogy elpattan tőle, a kapuból kirobbanó Bieszczad kapus pedig buktatta, úgyhogy újabb tizenegyes következett. Ezúttal Taiwo állt a labda mögé, és ő sem hibázott – 3:0!

A szünetben a nagy kivetítő kamerája megtalálta a VIP-szektorban Marco Rossi magyar szövetségi kapitányt.

Galéria

A második félidő első perceiben próbált egy kicsit kezdeményezőbben fellépni a nagymihályi együttes, de a sárga-kékek hamar letörték a lendületüket: Taiwo kapott jó labdát a védelem mögé, és nagyon higgadtan a kapust is kicselezve megszerezte a meccsen a második, az idényben a negyedik gólját – 4:0. A DAC ezzel beállította az egy szezonban szerzett legtöbb gól klubrekordját, ez volt a 62. találatuk az idényben.

A gólrekord meg is dőlhetett volna, a 62. percben Kalmár éles szögből kapura nyesett egy szabadrúgást. Két perccel később Ronan lőtt távolról, a labda csak centikkel ment mellé.

Amikor a második félidő közepén bejelentették a 10 294-es nézőszámot, újabb rekordot ünnepelhetett a MOL Aréna, ezzel ugyanis megdőlt az egy szezonban elért átlagnézőszám csúcsa, amely az 1986/87-es szezon óta élt.

És a DAC továbbra sem állt le: a 68. percben Vida Kristopher vezethette a labdát egyedül a kapusra, de a nagymihályi hálóőr túljárt az eszén. Egy perccel később azonban Vida tette oda a labdát Koné elé, aki közelről bevágta a léc alá – 5:0, és a gólrekord is megdőlt!

A 85. percben szépíthetett volna a Michalovce, de Diarra totálisan elbénázta a helyzetet.

Az utolsó percekre Peter Hyballa vezetőedző becserélte Nagy Lászlót is, a fiatal saját nevelésű játékost óriási ováció fogadta a tribünről, s beállt még Šimčák és Baumgartner is.

A közönség felállva éltette a sárga-kékeket, a lefújás után pedig kezdődött a nagyszabású ünneplés. Ez az éjjel sokáig nem ért véget.

Érdekes

DAC–Michalovce 5:0 (3:0)

Góllövők: Koštrna (18., 11-esből), Koné (23., 69.), Taiwo (40., 11-esből; 52.),

Sárga lap: Bieszczad, Špiriak.

Játékvezető: Michlian, 10 294 néző.

DAC: Jedlička–Koštrna, Koné, Šatka, Vida Máté (87. Šimčák)–Huk, Ronan, Kalmár (87. Nagy L.)–Vida K. (90. Baumgartner), Taiwo, Čmelík.

MICHALOVCE: Bieszczad–M. Kolesár, Špiriak, Grič, Vojtko–Turík–Diarra, Casado, P. Kolesár (46. Trusa), Kunturiotisz (80. Mavretic)–Sulley (56. Hovhanniszjan).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?