Góllövés a tudománya

Kádár István, a komáromi vízilabdacsapat csatára nem akármilyen teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az idei bajnokság elején: két mérkőzésen tizenhárom gólt dobott. Ilyen is már régen fordult elő a honi pólóbajnokságban.

Kádár István (fehér sapkában) kapura dobMilan Drozd felvételeA kassai ATU elleni mérkőzésen hatszor, a pöstyéniek elleni találkozón pedig hétszer talált a hálóba. Ezek szerint kirobbanó formában van?

Azt azért nem mondanám, de az biztos, hogy ezeken a meccseken ment a játék, amikor labdát kaptam az ellenfél kapuja előtt, biztos voltam abban, hogy betalálok. Az is igaz viszont, az említett csapatok ellen nem volt nehéz dolgunk, mert jelenleg az alsóházban tanyáznak.

Ha a továbbiakban is ilyen gólerős játékkal rukkol elő, akkor meghívást kaphat a válogatottba, mert az edző nem más, mint a komáromi együttes egykori trénere, jelenlegi csapatvezetője.

Ondrej Gajdáč nagyon jól ismer, hiszen már tizenhárom éve Komáromban pólózom, s játszottam már az általa irányított junior válogatottban is. Nagyon-nagyon örülnék, ha szóhoz juthatnék a felnőtt csapatban. Nem vagyok türelmetlen, hiszen még csak most leszek 19 éves.

Miben kell még fejlődnie?

Főleg a centerjátékban. Néha nagyon elfáradok a meccs végére, tehát itt-ott az erőnléttel is baj van. Mivel szeretek tréningezni, éppen ezért nem olyan vészes a helyzet.

Már évek óta komoly gondot okoz a komáromi csapatnak a hazai medence, mivel a Duna-parti városban nincs a szabályoknak megfelelő fedett uszoda.

Nagyon nagy hátrányt jelent ez nekünk, ugyanis a bajnokság nagy részében vendéglátóként is idegenben szerepelünk. Hazai mérkőzéseinket játszottuk már Pozsonyban és Nyitranovákon. Mivel ez igen sokba került, úgy döntöttünk, átköltözünk a Duna túlsó oldalára, Dél-Komáromba, ahol jóval több szurkoló előtt pólózunk, mint az említett két városban. No és ezek a kiruccanások sokkal olcsóbbak is.

Tervek, célok?

Jól és eredményesen játszani a ligában, remélem, végre már bejutunk a legjobb négy közé. Hogy ez az álmunk valóra váljon, nekem is csúcsformában kell pólóznom.

Ha hívná a Slávia UK vagy a Nováky, átigazolna?

Egyelőre még nem kaptam ajánlatot. Majd, ha eljön az ideje, akkor inkább külföldön, komolyabb bajnokságban szeretnék vízilabdázni.

Van példaképe?

Nincs, továbbra is maradok a saját stílusomnál. Viszont nagyon tetszik Kiss Gergő játéka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?