Gólformában a Nyárasd

Az V. labdarúgóliga déli csoportjában tovább folytatódott a csallóközi csapatok versenyfutása a bajnoki címért. Az érdekeltek győzelemmel vették az akadályokat.

Egyre több helyszínen, egyre több csapat kezdte el tavaszelőn a pontok szorgos gyűjtését Fogas Ferenc felvétele A bakaiak hazai környezetben rakétarajtot vettek, a Kalmár-tanítványok a vicsápapátiak elleni összecsapás 3. percében már két góllal vezettek. Mindkét esetben Soós Tamás talált a zoboraljiak hálójába. Utána azonban alábbhagyott a hazaiak lelkesedése. – Az őszhöz képest nagyot javult az ellenfél. A mieink viszont a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak. Egy ilyen csikócsapat, mint a miénk, még képtelen állandósítani formáját. Ennek tudható be, hogy szoros eredménnyel ért véget a párharc – értékelte a tabellaelső vasárnap délelőtti helytállásását a csapat szókimondó szakvezetője Kalmár László.

Taksonyban a papírformának megfelelően győzött a második helyezett Dióspatony. A DAC-keret néhány játékosával (Bognár, Revák, Seleš) megerősített vendégek a párharc legvégén szerezték három pontot érő találatukat. A 90 percben a hátsó alakzat frontembere, Csicsay Kornél, a félpályáról robogott a sereghajtó kapujára. A rutinos játékos gond nélkül lőtte be a ziccert, ennek révén csapatát újabb plusz pontokhoz juttatta. – Ellenfeleink szeretnék kifogni vitorlánkból a szelet. Rendre szombatra tűzik ki a meccs időpontját. Nehogy a második ligás DAC cserejátékosai közül néhányat csatába küldhessünk. Ráadásul ezúttal a játékvezetők is beálltak a hazai közé. Két esetben is nyugodt lelkiismerettel büntetőt ítélhettek volna javunkra, ám ezt mégsem tették. A mérkőzés ellenőre sem állt a helyzet magaslatán. Lesz még itt nemulass... – foglalta csokorba élményeit Lelkes Vince, dióspatonyi polgármester és sportelnök. Kisfaludon szikrázó régióderbi zajlott. Az újonc hazaiakat Csepi juttatta vezetéshez, egy perccel később azonban Németh visszahozta a rivális reményeit. A győztes gólt Molnár Péter a 75. percben tizenegyesből szerezte. Negyedórával a befejezés előtt a hazai Klempa Szilárdot küldte idő előtt zuhanyozni a bíró. Az eredmény azonban már nem változott.

A tavasz meglepetéscsapata mindenképpen a kiesés réme által fenyegetett Nyárasd. Az egykor kézilabdabástyaként ismert községben január elején edzőcserére került sor. Brányik Sándortól a néhány hónapig „munkanélküli” Grajcár Antal vette át a váltóbotot. Nos, a DAC egykori asszisztense tavaszelőn két győzelmet tudhat magáénak. Újdonsült tanítványai előbb Vágfarkasdon győztek, majd hazai pályán verték 4:3 arányban a nagyfödémesieket. A hazaiak a 18. percben már három nullra vezettek. A mátyusföldiek, akiknek mezét az egykori élvonalbeli csatár, Erik Chytil és az orosz légiós Derbak is viselte, nem adták olcsón a bőrüket. A hajrában két szöglet után két gólt szereztek. – Szó sincs nyárasdi csodáról. Csak az történt, hogy mindenki teszi a dolgát. Egy húron pendülnek a vezetők, játékosok és a tréner. Az őszi idény elején hatalmas hátrányba kerültünk, kilenc pontot vonnak le tőlünk a végén. A tények ismeretében aligha lehet más célunk, mint a bentmaradás kicsikarása. Ezt szeretnénk elérni, méghozzá tiszta eszközökkel – kommentálta mértéktartóan a nyárasdiak megújhódását az ismert szakember.

A mátyusföldi régióderbit a Galánta nyerte. A nádszegi gólzsák, Ivicze csupán csereként avatkozott játékba. Nagycétényben a hazaiak bágyadtan mozogtak, a vendégek taktikailag fegyelmezetten futballoztak. A kellő pillanatra vártak. A hazai védelem megingásából végülis Kopec profitált. A végjátékban Kóňa és Broniš is egyenlíthetett volna, ám baj volt az irányzékkal. A tavaszelőn tapasztaltak azt sugalják, izgalmas végjátékra kell számítani a csallóközi, mátyusföldi, zoboralji csapatokat felvonultató mezőnyben. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?