Gellei Imre bizakodik

Budapest. Megkezdte a felkészülést a szombati svédországi és a négy nappal későbbi, San Marino elleni hazai Eb-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott. Gellei Imre szövetségi kapitány és a játékosok egyaránt bizakodva néznek a stockholmi debütálás elé.

Budapest. Megkezdte a felkészülést a szombati svédországi és a négy nappal későbbi, San Marino elleni hazai Eb-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott. Gellei Imre szövetségi kapitány és a játékosok egyaránt bizakodva néznek a stockholmi debütálás elé. – Úgy érzem, hogy az augusztusi és szeptemberi barátságos mérkőzések remekül szolgálták a felkészülést, sikerült megtalálni azt az együttest, amely továbbjutásra eséllyel veheti fel a küzdelmet riválisai ellen. Első találkozónkat rögtön a csoport legerősebb együttesével vívjuk, ennek ellenére nem ijedünk meg. Láttam a svédek több összecsapását is, profi játékosok, de váratlan húzásokkal meg lehet lepni őket” – mondta Gellei.

– Azt hiszem, előre mindenki kiegyezne egy döntetlennel, de a célunk nem ez, hanem győzni szeretnénk: Nehéz találkozó vár ránk, de bízunk a sikerben – jelentette ki Lisztes Krisztián. A 16 órakor kezdődő Eb-selejtezőt a német Stark vezeti. Az összecsapást az m1 élőben közvetíti. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?