Gellei az új kapitány

Budapest. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdai, rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Megbízatása a 2004-es portugáliai Európa-bajnokság selejtezőinek végéig szól. A szerződés részleteit az elkövetkező napokban dolgozzák ki.

Budapest. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdai, rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Megbízatása a 2004-es portugáliai Európa-bajnokság selejtezőinek végéig szól. A szerződés részleteit az elkövetkező napokban dolgozzák ki.

Az edzőképző központ és az edzőbizottság Gellei mellett Nyilasi Tibort és Egervári Sándort javasolta a kapitányi posztra. Az elnökségi tagok 8:3-as szavazattal Gellei Imre, az utánpótlás-csapat eddigi szövetségi edzője mellett döntöttek.

– Felemelő érzés a felnőtt labdarúgó-válogatottat irányítani – mondta az újonnan kinevezett kapitány. – Szerénynek kell lennünk, futballunk jelenlegi állapota nem ad okot az elbizakodottságra. Olyan csapatot szeretnék összeállítani, melynek tagjai minden mérkőzésen úgy küzdenek mint az olaszok elleni vb-selejtezőn. A magyar bajnokságból csak azokra számítok, akik folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtanak, az idegenlégiósok esetében alapfeltétel, hogy klubjukban rendszeresen játszanak.

Gellei Bicskei Bertalan menesztése után megbízott kapitányként a románok (0:2 Budapesten) és az olaszok (0:1 Parmában) elleni vb-selejtezőkön már irányította a nemzeti együttest. Összesen 397 mérkőzésen ült vezetőedzőként élvonalbeli csapat kispadján. Legjobb eredményét a Vasassal érte el, amikor 1999-ben bronzérmes lett az angyalföldi együttes, a Zalaegerszeggel és a Vasassal kétszer-kétszer, az MTK-val egyszer szerzett negyedik helyet. Szövetségi edzőként 1988-ban fél évig segítette a válogatott élén Bicskei Bertalan kapitány munkáját. Tavaly február óta az utánpótlás (U21) és az olimpiai csapat szakvezetője volt.

Egervári Sándor, az MTK-val és a Dunaferrel bajnokságot nyerő szakember is a kapitányjelöltek között volt. Gellei Imre megválasztása után így nyilatkozott: „Gratulálok és sok sikert kívánok az új kapitánynak. Ugyanakkor el kell mondanom: nem lepett meg, hogy a magyar labdarúgás jelenlegi irányítói nem a szakmai szempontok és az eredményesség alapján hozták meg döntésüket.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?