Gátasként négyszázon síkfutásban is bajnok

Demeter Patrik

Gál József negyvenöt éve foglalkozik az atlétikával. A galántai Olympiában nyolc éve csiszolgat egy gyöngyszemet. Dömötör Patrik a fedett pályás idényben is hallatott magáról. Öt érmet gyűjtött, abból két bajnoki címet érő arany volt.
 

Gátas létére a négyszáz méteres síkfutásban diadalmaskodott, a juniorok és a felnőttek között egyaránt. Az utóbbi volt a meglepetés. „Arra számítottam, hogy a nagy esélyes Danáč nyer, de nem így történt. Kijött a futás, s nagyon örültem, hogy én lettem az első, hogy lehajráztam – pillant vissza a 18 éves diószegi fiú arra a döntőre, amely után a szakma is felkapta a fejét. – Korosztályomban, a junioroknál más volt helyzet, vártam, hogy nyerek. Bevallom, nagy csalódás lett volna, ha nem én végzek az élen. Viszont nem ez a kedvenc számom, hanem a négyszáz méteres gátfutás. Fedett pályán nincs ilyen táv, azért szoktam hatvan gáton rajtolni.”


Két érmet is hozott neki ebben a versenyszámban az idei fedett pályás idény: a junioroknál ezüstöt, a felnőtteknél bronzot. S bár ideje korosztályában volt jobb, az csalóka mutató, aligha összehasonlítható a kettő, mert a felnőtt mezőny magasabb gátak fölött suhan a célba. Ötödik érmét juniorként a kétszázas síkfutásban nyerte. „Néhány század másodperccel jobb időt futott a legjobb. Másfél órával a négyszázas után jött a futamom, s a végén már nem volt elég erőm” – fűzte hozzá Patrik, aki harmadikos középiskolás Cseklészen.


Edzője szép jövőképet fest róla. „Nagy tehetség, fejlődőképes atléta, aki négy-öt éven belül érhet a csúcsra, talán a 2024-es párizsi olimpiára. Hasonló tanítványom már volt a klubban, de ilyen rátermett még nem. Patrik nálam kezdte, és nálam is folytatja, bár csalogatták a nagyobb klubokba, ő azonban ragaszkodik hozzám, naponta jár edzeni Galántára” – mondja megalapozott büszkeséggel Gál József. 


Dömötör Patrik 400 méter gáton 52,85 másodperces idejével már tavaly teljesítette az idei U20-as Európa-bajnokság kiküldetési szintjét. „Még egyszer kell hasonló időt futnom, hogy biztos legyen júliusban a rajtom a borasi kontinensviadalon. Az országos szabadtéri bajnokságokon pedig sok számban indulhatok, s ebből megint összejöhet valamilyen bajnok cím” – szemezgetett 2019-es elvárásai között a galántai Olympia tehetsége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?