Galis váltja Jurkemiket?

Pozsony. A Szlovák Labdarúgó Szövetség vezérkara ma tárgyal arról, hogy januártól ki lesz a válogatott vezetőedzője. Az edzőtanács öt trénert, Jozef Bubenkót, Dušan Galist, Stanislav Grigát, Pecze Károlyt, s a nemzeti csapat jelenlegi szakvezetőjét, Ladislav Jurkemikot javasolta a poszt betöltésére.

Valamennyien elismert szakemberek a szakmában.

Értesüléseink szerint DUŠAN GALIS pályázik a legnagyobb eséllyel. Rövid ideig már volt a válogatott trénere – 1999. január elsejétől, február 23-ig –, ám miután František Laurinecet választották a szövetség elnökévé, tiltakozásul azonnal lemondott. ĺgy egy találkozón sem ült irányította a nemzeti együttest. Sokáig keményen bírálta a szövetség vezetőit, ám az utóbbi időben egészen más hangnemben nyilatkozik az elnökség ténykedésér#l. Többször kijelentette: annak idején elhamarkodottan döntött... Ebben az is közrejátszik, hogy egykori kedvenc játékosa, s egyben jó barátja, Dušan Tittel lett a Szlovák Labdarúgó Szövetség főtitkára. Sérelmezte is Jurkemik, hogy válogatott keret találkáin gyakran felbukkant Galis, s elbeszélgetett a játékosokkal... Az ötvennégy esztendős edző legnagyobb sikereit a kilencvenes évek elején a pozsonyi Slovannal érte el, védenceivel egy csehszlovák és három szlovák bajnoki címet szerzett. Később a nagyszombati Spartakkal viszont már nem tudott aranyérmesként célba érni, s a ciprusi Omonia Nicosia kispadján mindössze félévet bírt ki. Ezután a ligeti együttest vette át, ám ténykedése nem bizonyult túl eredményesnek. Tavaly júliustól nincs klubja. Elárulta, hogy azóta nem kapott komoly ajánlatot.

Galis mellett a negyvenkét éves STANISLAV GRIGA számít favoritnak, eddig valamennyi állomáshelyén maradandót alkotott, Zsolnán, Trencsénben, Dubnicán és a pozsonyi Slovannál dolgozott. Az utóbbi együttessel 1998/99-es idényben aranyérmet nyert. Két esztendeig a 21 éven aluli válogatottat irányította. Képzett, több nyelven beszélő szakember.

Az esélyesek között maradt LA-DISLAV JURKEMIK is, akinek december 31-én jár le a szerződése. Az 50 esztendős mester korábban Nagyszombatban, Rimaszombatban, Rózsahegyen, Szencen és Zsolnán tevékenykedett. Az viszont egyértelműen a szigorú mester ellen szól, hogy nem találta meg a megfelelő hangnemet a légiósokkal, Hlinka, Karhan és Greško miatta mondta le a válogatottságot.

PECZE KÁROLYT már régóta emlegetik a jelöltek között, ám meglepetésre az 57 éves nagy tudású edző, ezúttal sem tartozik az esélyesek közé. Pedig munkája magáért beszél! Nagyszombatban ma is visszasírják az általa irányított együttest, amely élvezetes támadófutballt játszott, s csak hajszállal maradt le a bajnoki címről. Azután négy esztendeig dolgozott Törökországban ahol szinte hetente cserélik az edzőket. A megfiatalított Interrel jelenleg az élmezőnyben tanyázik. Lehet, hogy az lesz a kifogás, hogy júliusig szerződés köti a sárga-feketékhez. Eddigi klubjai: Slovan, DAC, Žilina, Győr, Wisla Kraków, Trnava, FC Košice, Gencerbirligi, Rizespor, Inter.

Az ötvenhárom esztendős JOZEF BUBENKO a pozsonyi Internél töltött eredményes időszakot, két bajnoki aranyat és két Szlovák Kupa-győzelmet könyvelhet el. Másfél éve Görögországban ed-zősködik, az athéni Panioniosznál is eredményes.

Tehát van miből válogatni a vezérkarnak, de az nem tűnik valószínűnek, hogy már ma döntés születik.

Egyébként Ladislav Jurkemik havi 100 ezer koronás alapfizetést kap, kiváncsian várjuk, hogy utódja mennyit keres majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?