GALÉRIA: Kikapott a DAC a szerediektől, így marad a második helyen

dqac

A DAC labdarúgócsapata meglepetésre 1:0-ra elveszítette a szerediek elleni pótolt bajnoki mérkőzést Aranyosmaróton, így nem tudta visszavenni a Slovantól az első helyet a tabellán.

A sárga lapok miatt eltiltott Dominik Kružliak helyett Bernd Storck vezetőedző Danilo Beszkorovajnijnek szavazott bizalmat a védelemben, a középpályán ismét lehetőséget kapott Sebastian Nebyla, egyébként a jól ismert csapat futott ki a pályára.

Meddő fölény

Szokásához híven aktívan kezdett a DAC, de az első komolyabb helyzet a szerediek nevéhez fűződött: a dunaszerdahelyi nevelésű Iván Alex lőtt kapásból mellé. Az első komolyabb vendéghelyzetre a 12. percben került sor, egy szabadrúgás után Ramírez fejelt középre, de a labdát elcsípte a vendégek kapusa, Yakubu. Ekkora Jedlička, a DAC hálóőre már rekordot ünnepelhetett, mivel a Fortuna Liga idei szezonjában még egy kapus sem bírta ilyen sokáig kapott gól nélkül. A 20. percben Kalmár Zsolt jól helyezett szabadrúgását védte bravúrral a szerediek kapusa, majd egy perccel később Nebyla éles szögből leadott lövésénél is résen kellett lennie Yakubunak.

Galéria

A 26. percben láthattuk az első félidő legnagyobb DAC-helyzetét, Beszkorovajnij fejese a kapufán csattant, majd az aktívan játszó Nebyla ismét egy éles szögből leadott lövéssel vétette észre magát. A 35. percben ismét Nebyla került főszerepbe: úgy tűnt, Yakubu kapus elkaszálta őt a tizenhatosban, de a játékvezető határozottan kirúgást ítélt. Összességében az első félidő a kiszámíthatóság jegyében zajlott: a dunaszerdahelyiek keresték a rést, a szerediek pedig csak a védekezéssel törődtek, és rengeteg szabálytalansággal tördelték a játékot - az első játékrész során összesen 24-szer állították meg szabálytalanul a vendégcsapat játékosait.

Hidegzuhany

A második félidő szeredi szöglettel indult, amit gól követett: Iván Alex beadását az őrizetlen Adam Morong bólintotta a hálóba - 1:0. Egy perccel később Jedlička óriási bravúrral akadályozott meg egy újabb szeredi fejesgólt: úgy tűnt, a DAC az öltözőben maradt. Ezután újra elkezdődött a hazai kapu ostromlása, de a második játékrész első negyedórájában nem sikerül ziccert kialakítaniuk a dunaszerdahelyieknek, a szerediek ügyesen tördelték a játékot és a 61. percben Busnja révén veszélyeztetni is tudtak.

A 62. percben Storck pályára küldte Nicolauescut a második félidőben láthatatlan Nebyla helyére. A nyomasztó mezőnyfölény folytatódott, a DAC-nak nem sikerült ritmust váltania. A 69. percben emberelőnybe kerültek a dunaszerdahelyiek: Kalmár esett el a tizenhatosban, ez a hazaiak középpályásának, Lačnýnak nem tetszett, és amikor Kalmár épp próbált felállni, nekiment és fellökte. Tömegjelenet következett, amelynek végén jogosan villant a piros lap a vétkes számára.
Ezután sem tudott komoly nyomást kifejteni a DAC a szerediek kapujára, a sárga-kékek emberelőnye szinte nem is érződött. Peter Lérant vezetőedző legénysége egyre közelebb került a győzelemhez, amire egyébként szeptember 12-e óta várnak a bajnokságban.

Kalmár a 83. percben egy távoli, de veszélytelen lövéssel vétette észre magát. Ez volt egyébként a DAC első kaput eltaláló lövése a második félidő folyamán. A hajrára Zuberu Sharani is beállt Beszkorovajnij helyére. A 87. percben Ramírez gyönyörű lövésénél fantasztikus mozdulattal védett a hazai kapus. A szerediek ügyesen csalták a másodperceket, sőt, több ápolás alkalmával a perceket is. A Ľubomír Michalík vezette hazai védelem állta a sarat a rohamokkal szemben.

A játékvezető nyolc perc hosszabbítást jelzett a 90. percben, a dunaszerdahelyi nyomás ekkor is folytatódott, de nem született meg a hőn áhított egyenlítő gól, a több mint 20 percnyi emberelőny dacára sem.

A DAC a vereséggel marad a tabella második helyén, miután ugyanannyi pontja van, mint a Slovannak, de rosszabb a gólkülönbsége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?