Galántán az U11-eseké a terep

teremfoci
Galánta |

Újabb teremfocitornát rendeznek Mátyusföldön a hétvégén.

A mátyusföldiek következő korosztályos (U11) megmérettetésére 10 csapat nevezett. 

„A kollektívák a területi bajnokságban szerepelnek. A létszámra való tekintettel az együtteseket ezúttal két csoportba soroltuk be. A galántai városi sportcsarnokban szombaton sorra kerülő erőpróbán a résztvevők körmérkőzéses rendszerben csatáznak a pontokért” 

– tájékoztatta lapunkat a legfontosabb tudnivalókról Milan Hornáček, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.

Az A csoportban Abrahám/Hoste, Alsószerda, Alsószeli, Pata és Nagyfödmes együttese méri össze tudását. A B csoportban Taksony, Nádszeg, Vága, Nagyfödémes és Feketenyék kollektívája küzd a pontokért. 

A kapus mellett öt mezőnyjátékos léphet pályára. Döntetlen esetén büntetők következnek. A tizenegyesekkel győztes alakulat két, a vesztes pedig egy ponttal gyarapítja gyűjteményét. A csoportmérkőzéseket követően a csoportok első két helyezettje az elődöntőben folytatja, a többiek helyosztókat játszanak. A megmérettetés első három helyezettjét kupával és emléklappal, a tornaelsőt pedig vándorserleggel jutalmazzák. Különdíjat kap a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és góllövője. 

"A torna reggel fél 9-kor az Alsószeli–Alsószerda párharccal veszi kezdetét” – tette hozzá Hornáček.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?