Futball(r)evolúció: mi fán terem a taktika?

A futball fejben születik – mondta egyszer Arrigo Sacchi, a Milan legendás trénere. Így gondolja Jonathan Wilson brit futballteoretikus is, aki könyvet írt a taktikai rendszerek fejlődéséről. 

Nem is könyv ez, hanem átfogó kalauz, olvasmányos kultúr- és futballtörténeti enciklopédia, amely azt a tételt hivatott igazolni, hogy a foci nem a játékosokról szól – vagy legalábbis nem elsősorban róluk. Hanem a taktikáról, a stílusról, a hagyományról és annak megújításáról.

Játszani vagy győzni?

A foci alapkérdése a következő: szépen játszani vagy győzni? Amióta világ a világ, ez a kérdés osztja két táborra a futballszurkolókat. Mi a fontosabb: az esztétikum vagy az eredmény? A stílusos játék vagy a célfutball? „Végül is hogyan kell futballozni? Gyengéden, mint aki szeretkezik, vagy otrombán, mint aki busz után rohan?” – tette fel a kérdést Jean Eskenazi francia újságíró.

A futballromantikusok kora azonban lejárt. Ma már, amikor a mérkőzések tétje eurómilliókban mérhető, a sztárcsapatok is hajlamosak hét védekező játékossal pályára lépni a kedvező eredmény érdekében (lásd José Mourinho buszparkolási szokásait). „Nem volt egy szép játék, de tovább kell jutni, mindenáron. Ha ez vezet eredményre, akkor ezt kell csinálni” – foglalta össze a mai futballfelfogás lényegét Gundel Takács Gábor tévériporter az Argentína–Belgium (1–0) vb-negyeddöntő után.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"157126","attributes":{"alt":"Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Fordította: Hegedűs Henrik, Lukács Dániel, Mártha Bence, Nagy Ádám. Terjedelem: 608 oldal","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"316"}}]]

Csak meg ne sántuljon!

Ma hajlamosak vagyunk úgy képzelni, a futball őskorában – amikor mindenki támadott – roppant látványos volt a játék, s csak úgy potyogtak a gólok. Pedig nem. Az első nemzetközi válogatott mérkőzésen (1872 novemberében) Anglia hét, Skócia hat támadóval lépett pályára – az eredmény mégis 0–0 lett. Akkoriban még nem létezett taktika, a játék vad volt és erőszakos, s az első szabályalkotások idején az illetékesek azon vitáztak a leghevesebben, hogy szabályosnak minősüljön-e az ellenfél sípcsonton rúgása.

A futballt feltaláló angolok eleinte megvetették az edzésmunkát, a labdás edzés pedig kifejezetten károsnak minősült. A Tottenham Hotspur 1904-es edzésterve például csupán heti két labdás edzést írt elő, a korabeli felfogás szerint ugyanis „ha egy játékos túl sokat találkozik a labdával a héten, akkor nem lesz olyan éhes a meccsnapon”. A passzolást is a gyengék mentsvárának tartották, s mélyen megvetették. Barbár módon lerohanni az ellenfelet – kezdetben így nézett ki a futball.

Duna menti iskola

Wilson olvasmányosan, de egy tudós precizitásával szemlélteti a játékrendszerek kialakulását és fejlődését, az alapformációnak számító Piramis-alakzattól kezdve a WM és a WW formációkon át egészen a klasszikus csatár nélküli, 4-6-0-s posztmodern hadrendig.

Külön fejezetet szentel a „Duna menti iskolának”, kiemelve az angol edző, Jimmy Hogan szerepét, aki a magyar, az osztrák és a német futball tanítómesterének tekinthető. Ő fedezte fel Orth Györgyöt, irányításával az MTK sorozatban nyerte a bajnoki címeket, de ő bábáskodott az osztrák Wundermannschaft létrejötténél is. Hogan úgy vélte, a meccsek megnyerésének legjobb módja, ha a labdát nem adjuk oda az ellenfélnek, ezért csapatait intelligens passzjátékra, „szőnyegfocira” oktatta. „A játékosok balettoztak a pályán, és szinte elnézést kértek a közönségtől, hogy kénytelenek gólokkal megszakítani az összjátékuk csodás harmóniáját” – írta arról az osztrák válogatottról Brian Glanville.

Hogyan hatott a játék fejlődésére és hogyan rajzolta át a futballtérképet az 1930-as évek antiszemitizmusa? Például úgy, hogy a zsidó származású magyar futballtrénerek – mint Hirschl Imre vagy a kevéssé ismert Kürschner Izidór, aki az MTK-val, a Nürnberggel és a Grasshoppersszel is bajnok lett, Svájc válogatottjával pedig bejutott az olimpiai döntőbe – Dél-Amerikába költöztek, és forradalmi elképzeléseiket ott valósították meg.

Liberó és tükörszélső

Hogyan született meg a catenaccio? Miért gondolták úgy az olaszok, hogy a tökéletes futballmeccs 0–0-ra végződik? Zsarnoki módszereivel hogyan hajszolta a halálba Helenio Herrera az egyik szívbeteg játékosát? Milyen kapcsolat volt Amszterdam kulturális nyitottsága és a totaalvoetbalra esküsző Ajax futballforradalma között? Ki volt Herbert Chapman, Viktor Maszlov és Rinus Michels? Hogyan definiálta újra a labdarúgás fogalmát a Lobanovszkij-féle „szovjet iskola”, s milyen szerepe volt ebben három kárpátaljai focistának, Szabó Józsefnek, Medvigy Ferencnek és Turjancsik Vaszilnak?

Hogyan próbálták meg az angolok tudományos alapon kiszámolni, hány passz kell a gólhoz, hogyan gyártottak elméleteket a Maximális Gólszerzési Pozíció meghatározására, s hogyan jöttek rá a Liverpoolnál, hogy a labda nélküli játékos legalább olyan fontos, mint az, akinél a labda van, s hogyan vezetett ez a felismerés – na meg egy sörösrekeszekkel teli szertár – négy BEK-trófeához 1977 és 1984 között?

Mikor jelent meg a pályán a libero, azaz a söprögető? Mi volt a „volgai bilincs”? Hogyan növelte meg a játékteret a lesszabály megváltoztatása? Zsákutca volt-e Fabio Capello Milanja, amely 1994-ben úgy nyert bajnokságot, hogy 34 meccsen mindössze 36 gólt lőtt? S mit jelentenek az olyan kifejezések, mint „középfedezet”, „regista”, „trequartista”, „hamis kilences” vagy „tükörszélső”?

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"157127","attributes":{"alt":"Guttmann Béla a közép-európai edzőgeneráció utolsó nagy képviselője volt. Kétszer nyert BEK-et a Benficával (1961, 1962).","class":"media-image","height":"360","style":"width: 480px; height: 360px;","title":"Guttmann Béla","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Napi 14 óra foci

Wilson könyvének erénye, hogy az eszmetörténeti részeket színes sztorikkal elegyíti – megtudhatjuk például, hogy Arrigo Sacchi, a Milan sikeredzője kisfiúként szerelmes volt a Honvédba; az argentin Carlos Bilardo rajzszögeket vitt a pályára, amelyeket ellenfeleibe döfött; az „alkimista” Marcelo Bielsa pedig még a karácsonyi ünnepek alatt is futballmeccsek felvételeit elemzi – napi tizennégy órában.

A könyv tanulsága persze az, hogy nincs egyetlen üdvözítő taktika. Ami hatásos a decemberi hófúvásban egy masszívan védekező Stoke City ellen, az nem biztos, hogy eredményre vezet az augusztus végi hőségben a Barcelona labdazsonglőreivel szemben. „A futballt nem mágnestáblán játsszák. Bármilyen rendszert találunk is ki, a siker mindig azon múlik, hogy a rendelkezésre álló játékosok hogyan tudják azt megvalósítani a pályán” – írja Wilson.

A Futballforradalmak alapmű. Kiknek ajánljuk? Mindazoknak, akik nemcsak játszani vagy nézni, hanem érteni is szeretnék a focit.

Gazdag József

[Jonathan Wilson: Futballforradalmak. A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig. Fordította: Hegedűs Henrik, Lukács Dániel, Mártha Bence, Nagy Ádám. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Terjedelem: 608 oldal]

A cikk lapunk futballmellékletében, a Focitippben jelent meg 2014. július 15-én:

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"157124","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"321","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]