Futással teli este

futás
Vágsellye |

Évente egyszer futóestével zárul a nap Vágsellyén. Idén már tizedszer fordult elő, hogy a 21 ezres mátyusföldi város utcái megteltek emberekkel. Futókkal, gyaloglókkal, kíváncsiskodókkal.

Pontosan 1079 indulót számláltak meg a rendezők, de ennél sokkal többen mozogtak a Szentháromság tér és a vágvecsei városrész között. Nemegyszer már a versenyzők útját is akadályozva.

Jubileumi futásunk rekordrészvételt hozott, túlszárnyaltuk az ezres álomhatárt, ami megörvendeztetett bennünket – mondta lapunknak a történésekről Tomáš Mészáros versenyigazgató. – A 7,3 km-es távon végül hazai győzelem született, elsőként Matúš Kompas futott át a célvonalon. A nyitrai ŠOG színeiben induló futó gyorsan kezdett, végig tartotta az iramot, és magabiztosan nyert. Nem volt igazi ellenfele, hiszen több mint egy percet vert a második befutóra. Újdonság volt, hogy a versenytávra beiktattuk a 15 aluliak kategóriáját, ugyancsak lehetőséget adtunk a versenyzésre a fiataloknak, rájuk 740 méter megtétele várt. S kedves jubileumi csemege volt a mászó apróságok mozgásra késztetése, három néhány hónapos gyereket sikerült kukoricaropival végigcsalogatni a kijelölt öt méteres pályán.”

Érdekes

X. Vágsellyei Esti Futás

7,3 km, férfiak: 1. Matúš Kompas (ŠOG Nitra) 23:35;

nők: 1. Simona Hrajnohová (platon.sk) 29:02,

55 év felett: 1. Halász Margit (Lefuthat-Nád) 38:50;

fiúk, 15 éves korig: 1. Mészáros Csaba 32:57;

gyaloglók, férfiak: 1–2. Jaroslav Veigh (Trnafski Walkeri) és Varga Rudolf (Lédec) mindketten 52:08;

nők: 1. Alenka Krchňáková 53:01.

740 m, fiúk, 1. Matúš Holbík 2:00,9, lányok: 1. Simona Kohútová 2:23,2.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?