Fulgosi teljesen új csapatot épít Komáromban

Komárom |

<p>Kilencedik élvonalbeli évadját kezdi holnap Pozsonyban, az Inter elleni bajnokin (18.00) a komáromi MBK Rieker férfi kosárlabdacsapata. Az új klubvezetés nyáron a szakadék széléről hozta vissza az extraligás reményeket.</p>

Azóta összeállt az új játékoskeret is, és a horvát Ivan Fulgosi edző vezetésével készült fel csapat a bajnokságra.

Idő és türelem

„Minden mérkőzésen lehetőséget kapott valamennyi játékosunk, mert akartuk látni, ki mire képes a legkiélezettebb helyzetekben – értékelte a felkészülést Paulík József klubmenedzser. – Az edzővel megegyeztem, hogy ezt az utat választjuk, így legalább képet kapunk kosarasaink képességeiről. Már tudjuk, hogy van hét-nyolc ember a keretben, akik bármikor bevethetők, és az ellenfelektől függően pályára küldhetők.”

Totálisan új csapat épül Komáromban

Két-három idősebb játékos mellett bontogathatják szárnyaikat a fiatalok. „Sok idő és türelem kell ahhoz, hogy kivárjuk az együttes összeérését. Eddig egészen jó a hangulat, nincs gond a társasággal. Hajtós a csapat, lehet rá építeni. A bajnokikon majd kiderül, mire lesz képes” – jegyezte meg Paulík.

Csupa magyar ellenfél

Feltűnő, hogy a nyolc felkészülési mérkőzésen rendre magyarországi csapatok ellen léptek pályára a komáromiak. Tudatosan kerülték a szlovák edzőpartnereket? A menedzser szerint időpontegyeztetési gondok merültek fel az itthoni riválisok keresésénél, ugyanakkor az is tény, hogy a magyar bajnokság színvonala, és az NB I-es csapatok játékereje magasabb, mint az extraligás együtteseké. „Sokat lehet tanulni tőlük. Komolyan veszik a mérkőzéseket, a legerősebb felállásban lépnek pályára. Ugyanez érvényes volt a két élcsapatra, az Albacompra és a Falcóra is. Kölcsönösen hasznos volt számunkra a két-két edzőmeccs, állapította meg mindkét tábor” – emelte ki az együttműködés hasznosságát a klubmenedzser.

Kiszolgálni a közönséget

Nem határozta meg a klubvezetés, hogy hányadik helyre várja a csapatot. Szinte teljesen új az együttes, az összeszokás, az érés időszaka következik. „Csak azt várjuk, hogy jó kosárlabdával szórakoztassák a közönséget” – hallottuk az egyetlen elvárást. Erre garancia a kispadra került Ivan Fulgosi is. A 33 éves belgrádi születésű horvát szakember feladata lesz összekovácsolni a társaságot. A hangulatot már megteremtette, az elszántság meg nem hiányzik.

A teljes cikk pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?