Füleki kívánság a DAC-nak: „Nyerjék meg a kupát!”

Sárga-kék és sárga-kék. A DAC a szokásos sárga mez, kék nadrág szerelésben, a fülekiek fehér nadrágban, a vállrésznél sárga, egyébként kék mezben. A meccs előtt szól a Nélküled, a meccs alatt a DAC-stadionból jól ismert rigmusok, csak itt az utcára nyíló kocsmaajtóból az hangzik: FTC, FTC! Az álom meg a mámor ugyanaz. Több mint kétezer néző, ez az érzés nekik az élet.

„Nem fáj a kiesés”

A DAC messze jár a rock and roll focitól. A vendégek játéka elég statikus, a fülekiek jól védekeznek. Az első félidő második felében van néhány jó kontrájuk, a szünet után gólt is lőnek. A lelátó felrobban, néhány petárda is. Az egyik rendező széttárt kezekkel kiabálja: „Gól, gól!”, aztán a partjelzőre néz, a keze továbbra is széttárva, úgy ordít: „Ofszajd, ofszajd!” A DAC-nál van többet a labda, de a gól csak nem akar jönni. Érik a szenzáció. A helyi műsorközlő óvatosan számolja vissza a perceket, egy-két vérmesebb drukker az óra kezelőjét biztatja, hogy csaljon el legalább három percet. Visnyai Attila, az FTC klubelnöke egyre idegesebb, s amikor a bíró lefújja a kilencven percet, felugorva a levegőbe öklöz. Amíg a csapatok a tizenegyesekhez készülnek, a hangszóróból a We are the Champions szól – a fülekieknek ez a 0:0 óriási siker.

„Ez az eredmény azt jelenti, hogy mi győztünk. Abszolút nem fáj a kiesés, ez egy fantasztikus élmény volt. Nekem nemhogy az év meccse, hanem vezetői munkám kilenc évének a legnagyobb meccse” – mondja a boldog klubelnök, már a meccs utáni közös vacsorán.

Mert a tizenegyespárbajt végül hozza a DAC, az első öt szériában mindenki hibátlan, a hatodikban Vida Máté belövi, a hazai Köböl Máté lövését viszont védi Jedlička – a továbbjutást tekintve nem történt meglepetés.

Őszinte szeretet

Peter Hyballa arca a pályán még feszült. „Ez nem volt jó teljesítmény tőlünk. A szünetben fáradt szemeket láttam, de bíztam benne, hogy rúgunk egy gólt, ahogy a játékosok is. De a gól nem jött, az ellenfél pedig nem adta fel, voltak kontráik is. Nagyon örülünk, hogy továbbjutottunk, és talán nem is baj, hogy egy ilyen meccset játszottunk, mert sok ember a klubban és a klubon kívül már túlságosan átadta magát az álmodozásnak. De látható, hogy nem nagyon tudom rotálni a játékosokat, most egyáltalán nem volt intenzitás a játékunkban” – mondja gyors értékelésében a DAC edzője, aztán kezd felengedni, készségesen pózol a fotókhoz és kioszt több tucat autogramot. A dunaszerdahelyi játékosokat is szinte szétszedik, ez az őszinte, mesterkéltségtől mentes szeretet lassan felülírja a futballistákban a meccs izgalmait. „Gratulálok a fülekieknek, mert szépen helytálltak, és a szurkolás is nagyon szép volt. Örülök, hogy itt lehettünk” – jegyzi meg Vida Kristopher.

Egyszer az életben

A mérkőzés plakátján és műsorfüzetén a hazaiak aláírása sem hiányozhat. Nemcsak a kisgyerekek járnak körbe autogramra vadászva, erről a napról a füleki sportvezetők és a játékosok is szeretnének valami emléket.

Rubint István, a fülekiek középpályása, aki ezúttal jobbhátvédként játszott, és csapata egyik, ha nem a legjobbja volt, szerényen hárítja el a dicséretet: „Az egész csapat jól mozgott, együtt tudtuk ezt elérni. Senkit nem kellett külön motiválni, mindenki 150–200 százalékot akart nyújtani. A cél az volt, hogy apait-anyait beleadjunk, és az eredmény majd jön magától. És sikerült. A lényeg, hogy a 90 perc alatt nem kaptunk gólt, egyet rúgtunk, csak sajnos les volt. Nem vagyok csalódott, ez egy élmény volt, ami talán csak egyszer van az ember életében.”

Bari felemás érzései

A közönség Bari Jenőt követeli – a csapatából már mindenki odament lepacsizni a szurkolókkal, de a hazai edzőt még feltartja a sajtó. A drukkerek joggal büszkék: csapatuk nem vallott szégyent a nagynevű ellenféllel szemben.

„Most kicsit csalódott vagyok – vallja be „a csallóközi Romárió”. – Meccs előtt mindenki azt mondta, hogy ha a tizenegyesekig kihúzzuk, az fantasztikus, de én úgy voltam vele, ha már ott vagyunk, próbáljuk megnyerni. De a büntetőknél már kijött a rutin és a nyugalom.”

Bari ott volt a 24 évvel ezelőtti kupadöntőben, amelyen a DAC tizenegyesekkel kikapott az Intertől. A dunaszerdahelyiek azóta sem jutottak el a fináléba. „Azt kívánom a DAC-nak, hogy végre, 24 év után legyenek már ott a kupadöntőben, és nyerjék meg a kupát!” – mondja Bari, a klubelnök Visnyai Attila pedig valami nagyon hasonlóról beszél a sárga-kék maslikkal díszített VIP-helyiségben, ahol dunaszerdahelyiek és fülekiek együtt vacsoráznak a legnagyobb egyetértésben: „Remélem, a szezon végén elmondhatom majd, hogy a kupagyőztes ejtett ki minket a kupából.”