Budapest. Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, a Ferencvárosi TC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori szerződést.
FTC: vége a hitegetésnek
Az FTC vezetősége november 25-én jelentette be, hogy a Celladam-csoport lesz az új főszponzor, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásából. Az egyesületnek a megállapodás szerint március 10-ig kellett volna megkapnia az első, 300 millió forintos részletet. November 25-én a Celladam-csoport azt vállalta, hogy a létrejött szerződések értelmében három éven belül 1,2 milliárd forintot – évi 400 milliót – utal át a Ferencvárosnak, majd 2006-ban újabb 300 milliót ad a részvényekért, így tulajdonossá lép elő. Az egyesület addigi tulajdonosa, a Fotex Rt. a korábbi 1,85 milliárd forintos támogatásáért cserébe megkapta a klub részleges kereskedelmi jogait, tehát a Fradi-sörből, a Fradi-whiskyből, a Fradi tv-ből és a Százszázalék Fradi című újságból származó bevételek Várszegi Gábort illetik. A Fotex Rt. ugyanakkor három éven keresztül évi 100 millió forintos összeggel támogatja a Ferencvárost, melynek fejében a reklámfelületek 10 százalékára tarthat igényt.
Furulyás János azt is közölte, hogy a mostani szerződésbontás nem okoz megoldhatatlan gondokat a szakosztályoknál. Az elnök szerint a labdarúgócsapat jövőjét már csak azért sem fenyegeti veszély, mert március 10-én megállapodást kötött a Sportfolió Kht. a Ferencvárosi Torna Club sportegyesülettel arról, hogy az Üllői úti-stadion kezelői jogát egy forint ellenében 49 évre átadja. Már zajlanak azok a tárgyalások, melyek sikeressége esetén egy nyugat-európai befektető csoport egy euróért megkapja a területet, amelyen egy multifunkcionális létesítményt épít.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.