Forma-1 - Veszélyben a Kanadai Nagydíj

Forma-1

Sajtóinformációk szerint könnyen lehet, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén sem rendezik meg a Kanadai Nagydíjat a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

Az Autoweek információi szerint a június 13-ra kiírt verseny szervezőinek helyzetét anyagi problémák és a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozások nehezítik, s még ezen a héten végleges döntést hoznak a kérdésben.

"Amennyiben ebben az évben nem tudjuk megtartani a viadalt, jövőre mindenképpen meg kell tartanunk, mert nagyon fontos a számunkra" - nyilatkozta Valerie Plante, Montreal polgármestere a La Presse című lapnak.

A járvánnyal kapcsolatos probléma abban áll, hogy a Kanadába érkezőknek a jelenlegi szabályok szerint két hétig karanténba kell vonulniuk, ugyanakkor a montreali verseny előtt egy héttel még Azerbajdzsánban köröz majd a mezőny. A másik komoly gondot pedig az jelenti, hogy a sorozat tulajdonosai 6 millió dolláros kompenzációt várnak el a szervezőktől, amennyiben nem engednek be nézőket a futamra.

Az Autoweek szerint Törökország lehet a beugró Montreal helyére, ám a szaklap azt is megjegyzi, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg ott sem biztos, hogy június közepén fogadni tudják a száguldó cirkuszt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?