Forma–1: Rendhagyó idény, megszokott eredmény

Hamilton

Júliusi szezonkezdet, több helyszínen két futam, szinte mindig zárt kapuk – a koronavírus-járvány miatt a feje tetejére állt minden a Forma–1-ben is. Kivéve Hamiltont.

Azt, hogy Hamilton éve lesz 2020 (is), tudtuk előre, még az eredeti, márciusra tervezett rajt előtti szezonfelvezetőnkben megjósoltuk. Hogy mégis kristálygömbünk lecserélésén morfondírozunk, az többi, finoman fogalmazva sem pontos tippünk miatt van. Pierre Gasly top tízes helyezése és Nicolas Latifi tökutolsó pozíciója nem feledteti a betlijeinket (bocsi, Ricciardo, tényleg stabil voltál). De hát járvány van, feledés homálya, fátylat rá stb. Nézzük meg inkább röviden, a főszereplők hogyan látták önmagukat.

 

Érdekes
Forma-1

AZ IDÉNY EMLÉKEZETES PILLANATAI

Robotok a pályán

A világbajnokság második futamát ugyanott rendezték, mint az elsőt, a második spielbergi versenyhétvége azonban nem csak ezért vált történelmivé. A Stájer Nagydíj díjátadóján ugyanis droidok gördültek be a serlegekkel a pilóták elé a pályán rögtönzött dobogóhoz, hogy ezzel tovább csökkentsék az emberek közti érintkezést a koronavírus-járvány idején. A kis kamerával is felszerelt robotok kapcsán már az újabb értékesíthető reklámfelületekről kezdtek cikkezni, de a hungaroringi futamtól visszatértek a „humán erőforráshoz” ezen a téren.

Hamilton a Nr. 1

A csapatfőnökök (mínusz a bujdosó ferraris Mattia Binotto) és a pilóták (mínusz a mercisek, a kívülálló Kimi és a bujdosó ferrarisok) is megszavazták a szezon végén, kit láttak egymás közül a legjobbnak. Hamilton mindkét listán az élen végzett, nem kell magyarázni, miért. Mi sem tesszük.

Max Verstappen második helye is összecseng a két rangsorban. Hiába végzett egy hajszállal előtte Valtteri Bottas a pontversenyben, a szezon során végig egyértelmű volt, hogy csakis a holland Red Bull-os lehet az, aki – nagyon enyhén – fenyegethetné Hamilton újabb vb-címét. S hogy miért csak feltételes mód? „Remélem, a következő idényben már az első futamtól kezdve versenyképesek leszünk” – utalt a legfőbb okra a szezonzáró, abu-dzabi győzelmét követően Verstappen.

Érdekes
Vettel

AZ IDÉNY EMLÉKEZETES PILLANATAI

Vettel végérvényes veresége

A négyszeres világbajnok tavaly kapta meg csapattársának Charles Leclerc-t, aki ugyan megelőzte őt a pontversenyben, de a futamok eredményeit nézve még Vettel nyerte kettejük párharcát 12:9-re. Idén azonban – két páros kiesés mellett – 10:5-re már a monacói győzött, a pontszámokról (98:33) nem beszélve. A számoknál is többet mondott azonban az erőviszonyokról az, amikor Vettel a portugál futam után azzal vádolta meg a Ferrarit, hogy társa jobb autót kap. Ami dekódolva a végső vereség beismerése…

Leclerc és Ricciardo

A második „sor” mindkét ankéton Charles Leclercé és Daniel Ricciardóé (a pilótáknál fordított sorrendben). A monacói vélhetően azért is kapott ennyi szavatot, mert a bűngyenge Ferrarival is felkapaszkodott az összetett nyolcadik helyre, két futamon pedig a dobogóra is. Persze így is megesett vele hatszor, hogy az időmérőn nem fért be a top 10-be, és hibázott is párszor, de ez Vettel gyatra eredményeihez képest apróság. Az viszont már valami, hogy az F1 nagy fenegyerekeire jellemző módon néha meg is torpedózta csapattársát a pályákon, például a Stájer Nagydíjon.

Ricciardótól a fentiekben már elnézést kértünk, mert a nem épp acélos Renault-ban is remekül teljesített. Leclerc-hez hasonlóan tönkreverte csapattársát, Esteban Ocont. Két harmadik helye pedig azért is jelentős, mert fogadásuk miatt a csapatfőnök Cyril Abiteboul-nak magára kell tetováltatnia egy, az ausztrál pilóta által kiválasztott motívumot. A McLarennél, ahol Ricciardo folytatja, kezdhetnek készülni.

Érdekes
Forma-1

AZ IDÉNY EMLÉKEZETES PILLANATAI

Hamilton uralma megingathatatlan

Az immár hétszeres világbajnok kakukktojás: tulajdonképpen az egész felgyorsított szezon az ő nagy pillanata volt, toronymagasan nyerte a világbajnokságot. A harmadik futamra, a Magyar Nagydíjra elérte az üzemi hőfokot, a pontverseny élére állt, onnantól pedig tarolt. 10 rajtelsőség és 11 győzelem a 17 futamon, Michael Schumacher rekordjainak megdöntése (95 elsőség, 165 dobogós helyezés) és beállítása (7 vb-cím), mindenki tudta, hogy csak ő lehet a világbajnok. A „kis” Mick el is vitte neki apja egyik sisakját.

A többiek

A két szavazás további nevei szintén mutatnak átfedést: a pilóták és a csapatfönökök szerint is a legjobbak között van a francia Pierre Gasly (aki Olaszországban pályafutása első győzelmét aratta), a mexikói Sergio Pérez (aki Szahírban pályafutása első győzelmét aratta) és a spanyol Carlos Sainz (aki még vár pályafutása első győzelmére). A brit George Russellnek pedig egyetlen top tízes helyezés is elég volt ehhez: Hamilton beugrójaként Szahírban csak egy defekt akadályozta meg, hogy azonnal győzelemmel debütáljon a „nagyoknál”.

A versenyzőknél mellettük két meglepetésnév is bekerült a top 10-be: a francia Romain Grosjean vélhetően azért, mert túlélte az utóbbi évek leghorrorisztikusabb versenyét; a thaiföldi Alex Albon esetében azonban legfeljebb a remek emberi tulajdonságaikra tudunk csak vetni mint magyarázatra. A „séfeknél” a finn Valtteri Bottas felbukkanása kérdőjeles: bár futamot nyerni mindig nagy fegyvertény, kettőt pláne, számunkra a hozzáadottérték kicsit hiányzik a részéről.

De nemsokára már javíthat is, a tervek szerint rekordmennyiségű, 23 futamos idény március 21-én rajtol el Melbourne-ben.

 

Érdekes
Forma-1

AZ IDÉNY EMLÉKEZETES PILLANATAI

Grosjean robbanása

Eddig csak amerikai filmekben láttunk ilyet, és túlzásnak hittük, hogy bármilyen kocsi felrobban attól, ha nekütközik egy betonkorlátnak. Romain Grosjean azonban akaratlanul is bemutatta, hogy ez a valóságban is megtörténhet. A Haas Bahreinben kettészakadt az 53 G-s erőhatás következtében, hatalmas lángok csaptak fel belőle azonnal, de a francia pilóta – ha már filmek – Terminátor módjára, 28 másodperc múlva viszonylag sértetlenül hagyta el a versenygépet. A Halo egyik fő ellenzőjének életét a Halo mentette meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?