Fontos-e győzni az ankéton?

Kevés olyan területe van az életnek, ami annyira kíméletlenül igazságos lenne, mint a sport. Nyilván léteznek bírói csalások, bundameccsek, és van példa elképesztő balszerencsére is, de összességében elmondható: a sportban az ember nagyjából biztos lehet abban, hogy a kemény munka, az igyekezet, az állhatatosság kifizetődik.A sportoló hozzá van szokva, hogy objektív mérőszámok mentén dől el, ki hányadik lesz, s bár a pontozásos sportágakban a részrehajlás is beleszólhat a sorrendbe, ott is vannak egyértelmű szabályok. Egy dupla axelért a legszimpatikusabb versenyző sem kaphat annyi pontot, mint egy tripláért.Ezért is lehet, hogy a természetüknél fogva szubjektív Év sportolója-szavazások eredménye nagyon érzékenyen érinti a sportolókat. A Szlovákiában végül az év sportolójának választott Matej Tóth még az eredmény nyilvánosságra hozatala előtt úgy fogalmazott, ez amolyan népszavazás lesz az olimpiáról. A kiváló gyalogló ugyanis megnyerte az olimpiát, de sérülése miatt egyetlen más versenyen sem indult az évben. A világsztárnak számító Peter Sagan ezzel szemben rengeteg értékes címet begyűjtött – nyert tavaszi klasszikust, három szakaszt a Touron, újra övé lett a zöld trikó, aztán megnyerte az Eb-t és a vb-t is. Az olimpia viszont nem jött össze neki, nem a megszokott számában, az országúti mezőnyversenyben indult, hanem hegyikerékpárban, amelyben pályája hajnalán korosztályos világbajnok lett. De kétszer defektet kapott, és nem derült ki, mire vitte volna abban a mezőnyben. A szlovákiai ankéton az olimpia nyert, Matej Tóth lett az év sportolója, a csapatok között pedig a Rióban ezüstérmes kajak négyes lett az első. Sok szurkoló azonban elégedetlenkedett: Sagan elvégre az egész világon ismert és imádott, fenegyerek, rocksztár, Tourminátor. Hogyhogy nem ő nyert?A szlovákiai Sportújságírók Klubja tegnap nyilvánosságra hozta, ki hogyan szavazott, és bár vannak benne érdekes mintázatok (az egyik bulvárlap szerkesztői például ignorálták Sagant, és egy kivétellel az első háromba se tették), senki nem rakott győztesnek olyat, aki csak egy járási bajnokságot nyert meg az elmúlt évben. Teljesen legitim hozzáállás, ha valaki szigorúan csak az eredményeket veszi figyelembe a voksoláskor, de az is, ha az ankétot úgy értelmezi, az év „legnagyobb hatású” sportszemélyiségét keressük (itt egyértelműen Sagané az elsőség), meg az is, ha úgy, a sikerek mellett az is számít, mennyire példamutató az adott sportoló viselkedése a pályán kívül (ebben Matej Tóthot nehéz lenne megelőzni).  Magyarországon ma derül ki, kiket választottak a legjobbnak az újságírók. Itt főleg az Év edzője-kategória körül megy a vita. Hogyan lehet ott Dárdai Pál, amikor nem is magyar csapatot készít fel? Hogyhogy nincs ott Bernd Storck, pedig a futballválogatott az egész nemzetet meghódította az Eb alatt? Lehet erről is vitatkozni (pro és kontra is rengeteg releváns érvet lehet felhozni), de közben tartsuk szem előtt, hogy az év végi ankétokon talán tényleg nem a győzelem a fontos. A lényeg az, hogy még egyszer újra megünnepeljük az elmúlt év sikereit, libabőrösen végignézzük klasszisaink feledhetetlen utolsó métereit, góljait, tusait és sprintjeit. Szülessen bármilyen eredmény az ankéton, ezt az élményt már senki nem veszi el tőlük. És tőlünk sem.