Folytatja tavaszi menetelését a komáromi KFC

kfc

A II. labdarúgóliga 23. fordulójában a komáromi KFC kiegyenlített mérkőzésen 1:0-ra győzött a 9. helyen tanyázó Žilina B együttese ellen. A Duna-partiak eddig remekül szerepelnek tavasszal, mérlegük négy mérkőzésen három győzelem és egy döntetlen.

A két csapat az első öt percben a két tizenhatos között küzdött a labdáért. Az első gólveszélyes támadást a zsolnaiak vezették a bal oldalon, amelyet Kudlička fejezett be, de nem taláta el a kaput. Három perc múlva a komáromiak kerültek be a vendégek tizenhatosába Németh Tamás szabadrúgása után, de Ganbayar sarkazása szintén elkerülte a vendégek kapuját.

Az első negyedóra után mind a két csapat nagyobb sebességre kapcsolt. A 17. percben először Šmehylnek volt kecsegtető helyzete jobbról, lövése ismét mellé ment. Az első igazi gólveszély azonban a hazaiak tizenhatosánál alakult ki a 21. percben, egy gyors baloldali támadás után Bréda kapus Šnajder lapos lövését ref- lexszerűen mentette lábbal. Az első félóra végén a Duna-partiak ötödik szögleténél Martin Šimko szerezhette volna meg a vezetést, de fejesét biztos kézzel húzta le Kúdelčík. A 35. percben Horodník húzott el a bal oldalon, középre ívelt Druga elé, aki az ötös közeléből fölé durrantott.

A 38. percben Németh csavart ismét kapura, sikertelenül. Az első félidő utolsó tíz perce a komáromiaké volt. A 41. percben a nagyon aktív Štepanovský fejesét a léc fölé tenyerelte Kúdelčík. A következő percben Bréda bravúrjára volt szükség, hogy a vendégek ne szerezhessék meg a vezetést. Az első félidő utolsó percében a komáromiak fölényét siker koronázta. A jobb oldalról beívelt labda átszállt a fejeken, amelyet az ötös sarkáról Ganbayar bal alsó sarokba továbbított – 1:0.

A játék képe a második félidőben sem változott. Mindkét csapat a gólszerzésre törekedett, a vendégek egyenlíteni akartak, a Duna-partiak pedig biztosítani a győzelmet és a három pontot. A szünet után Antalt Tóth Gáborra cserélték a támadósorban, a 60. perctől pedig a sokat dolgozott Štepanovskýt váltotta Mészáros András. A támadások, és főleg a szögletek mind a két oldalon szaporodtak, csak gólok nem születtek, ami a két kapus, Bréda és Kúdelčík szép védéseinek, olykor bravúrjainak volt köszönhető. A hazaiak játékát élénkítette a 65. percben pályára lépő Bayemi és Adayilo is.

A mérkőzés vége felé a vendégek gyors támadásaikkal néhányszor szintén veszélyeztették a komáromiak kapuját, sőt a 76. percben egyenlíthettek is volna, de Bréda kapuja ezen a meccsen nem volt bevehető. A 84. percben egy bal oldali szöglet után a komáromiak háromszor is növelhették volna előnyüket, de a lábak közt a labda nem talált utat a hálóba. Harmadszorra még Szőcs László lapos lövését vágta ki lábbal a vendégek kapusa szögletre.

„Jó csapatot győztünk le. Nekünk 5 helyzetünk volt, egyet kihasználtunk, a szolnaiaknak 3 volt, Brédának és a védelemnek köszönhetően egy gólt sem rúgtak” – értékelt Radványi Miklós, a komáromiak vezetőedzője.

A győzelemmel a komáromiak megerősítették harmadik helyüket a tabellán. Jövő héten a pozsonyligetfaluiak otthonába látogatnak.

Érdekes

KFC Komárno–MŠK Žilina B 1:0 (1:0)

G.: Ganbayar (45.). Jv.: Kolofik. Sárga lap: Štepanovský, Tóth, Mészáros, Pastorek (komáromiak), 390 néző.

KFC: Bréda–Šmehyl (86. Pastorek), Szőcs, Šimko, Horodník–Ožvolda, Németh–Druga (68. Bayemi), Ganbayar (68. Adayilo), Štepanovský (61. Mészáros)–Antal (46. Tóth G.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?