Fölényes komáromi győzelem

Komárom |

<p>A hétközi győzelem után a szombati folytatásban szárnyaltak a Duna-partiak a férfi kosárlabda extraligában: 116 pontot dobtak a kassaiaknak, s 65 pontnyi különbséggel nyertek.</p>

KOMÁRNO–KOŠICE 116:51 (29:6, 27:15, 28:21, 32:9). Legeredményesebbek: Majoroš 19, Jurík 17, Závodný 14, ill. Luther és Baťka 16-16. Szinte már az első negyedben eldőlt a mérkőzés sorsa, és csak az volt kérdéses, mekkora lesz a pontkülönbség. A hazaiak szinte nem tudtak hibázni. A legjobb példa erre a hárompontos dobások statisztikája, a vendéglátó csapat 17 (tizenhét!) alkalommal triplázott, ami igazán fantasztikus, nem mindennapi teljesítmény.

Edzői vélemények
Ladislav Štajger (Komárno): „Az idei évad jobban indul, mint a tavalyi. A mai mérkőzésre jól felkészültünk, semmit sem engedtünk meg az ellenfélnek, a dobások pedig minden játékosunknak fantasztikusan bejöttek. Nem csoda, hogy nagyon jó hangulat volt a sportcsarnokban.”
Jozef Rešetár (Košice): „Az ellenfél kemény, kitűnő védekezésére nem találtak ellenszert játékosaim. Az eddigi leggyengébb teljesítményünket nyújtottuk, de én bízom benne, hogy a fiúk tanulnak ebből a csúfos vereségből.” (keresztényi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?