Fölényes győri siker a női kézilabda BL-ben

Győr |

<div>A Győri Audi ETO KC házigazdaként 39-22-re legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében.</div>

Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 39-22 (20-9)A Győr gólszerzői: Görbicz 7, Knedlikova, Mörk, Amorim, Groot, Bódi 4-4, Broch, Elghaoui 3-3, Orbán, Tomori 2-2, Hudák, Hársfalvi 1-1 A hazaiaktól Korsós Dorina, Tóth Gabriella és Puhalák Szidónia, a szlovénoktól pedig legeredményesebb játékosuk, a bolgár Elizabeth Omoregie hiányzott sérülés miatt. A tizedik percben a vendégek már két góllal vezettek (4-6), ráadásul a brazil Eduarda Amorimot másodszor állították ki, így Ambros Martín vezetőedzőnek némileg át kellett szerveznie a győriek védelmét. A magyar csapat Görbicz Anita három góljával, illetve Bódi Bernadett találatával három perc alatt fordított (8-6). Ezzel lendületbe került, és az első félidő kétharmadánál már öt (12-7), a szünet előtt másfél perccel pedig tíz góllal vezetett (19-9) az előző idény BL-ezüstérmese. A második felvonásban is gyorsabban, hatékonyabban kézilabdázott a Győri ETO, amely két perc alatt háromszor volt eredményes (23-9), és bár a 46. és az 50. perc között nem talált a hálóba, a folytatásban tovább növelte a különbséget (37-19). A hajrában minden cserejátékos lehetőséget kapott hazai oldalon, így ők is hozzájárulhattak a Bajnokok Ligájában szokatlanul nagy, 17 gólos sikerhez.A győriek jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatják a középdöntő csoportküzdelmeit. A csoport állása: 1. Győr 8 pont/5 mérkőzés, 2. Krim Mercator Ljubljana 6/5, 3. Larvik (norvég) 5/5, 4. Midtjylland (dán) 4/4, 5. CSM Bucuresti (román) 3/5, 6. Esbjerg (dán) 2/4A csoportok első négy helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?