Fogynak a focicsapatok

Galánta |

<p>Tízről ötre csökkent az ifjúsági alakulatok száma a galántai területiben.</p>

Érdekesen alakult az új idényt megelőző sorsolás, ugyanis a Galántai Területi Futballszövetség hatáskörébe tartozó bajnokságoknál csapatfogyatkozást tapasztaltunk. Az ifik mezőnyében legutóbb még tíz alakulat csatázott a bajnoki címért, a 2015/2016-os kiírásban viszont csupán öt együttes állt csatasorba. Eredetileg hatan jelentkeztek, de a rajtot megelőzően a tósnyárasdiak visszakoztak. „Az együttesek összesen harminc fordulót játszanak, ősszel és tavasszal egyaránt háromszor is megmérkőznek egymással. Egyesek számára ez soknak tűnhet, de mi arra törekedtünk, hogy a bajnoki idényben minél több mérkőzést játszanak a fiatalok. A tósnyárasdiaktól tudom, hogy az eredetileg tizennégy fős keretükből a nyáron hatan a vágkirályfaiakhoz igazoltak, így nem kockáztatták a menet közbeni kilépést, vagy a kizárást. Visszapörgetve az eltelt időszak határozatait, szerintem akkor hibáztunk, amikor három évvel ezelőtt arról döntöttünk, hogy a hátországban elég egy korosztályos csapat, nem kell kötelezően ifi- és diákegyüttest versenyeztetniük a kluboknak. A javulás érdekében most azt tervezzük, hogy a 2016/2017-es évadtól ificsapat működtetése nélkül nem szerepelhetnek a felnőttek a területi bajnokságban. Egyébként a tósnyárasdiakat 500 eurós büntetéssel sújtottuk” – ecsetelte az ifik mezőnyében bekövetkezett változást Milan Horňáček, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. A felnőttek mezőnyében, konkrétan a II. osztályban, is csapatfogyatkozást tapasztaltunk. „A Gáň csapata kilépett a bajnokságból. A klubvezetés anyagi nehézségekre hivatkozott, de a felnőttekkel ellentétben a klub ifialakulata szerepel a területi bajnokságban. A diákok pedig a kismácsédiakat képviselik a pontvadászatban. A Gáň kilépését követően a II. osztályban kétszer is sorsoltunk. A lebonyolítási rendszerről kikértük a klubok véleményét. Mivel patthelyzet alakult ki, ezért úgy döntöttünk, hogy oda-vissza alapon ősszel és tavasszal kilenc fordulót játszanak a kollektívák. A második vonal pontvadászata egyébként augusztus 29-én rajtol” – tájékoztatott a felnőttek mezőnyében bekövetkezett változásról a tisztségviselő. Megtudtuk, a Gáň 700 eurót köteles befizetni a szövetség kasszájába. A büntetésekből befolyt összegből a szövetség focilabdákat vásárol, ezeket a területi bajnokságban játszó ificsapatoknak ajándékozza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?