Felújított csarnokban

Galánta |

<p>Egy év szünet után ismét folytatódik a hagyományos óévvégi galántai tekemaratonok sorozata, mely 2006-ban huszonnégy órás tarolásként rajtolt el, s a sorozatos szlovák csúcsjavítások után 2010-ben a földkerekség legnagyobb bábudöntögető tornájaként a Guinness Rekordok Könyvébe (75 óra 1 perc és 42 másodperc, 324 tekéző, 155 583 letarolt bábu) is bekerült.</p>

„Tekecsarnokunk felújítása, a pályák modernizálása után ismét képesek vagyunk a nagyszabású hazai és nemzetközi viadalok lebonyolítására. Két hete nálunk zajlott a sportág évet záró megmérettetése, a honi elit TOP 12 nevű tornája, a 2014-es esztendő legjobbjainak kiértékelése. Tavaly szüneteltettük, idén december 26–28. között rendezzük meg a 24 órás tekemaraton immár nyolcadik felvonását, mely a tekecsarnok felújításával megbízott cég anyagi támogatását jelképező J&R Digital néven kerül a krónikába” – tájékoztatta lapunkat az újraindulásról, a rendezvény megnevezésében eszközölt változásról a főszervező Jozef Butko, a galántai tekeklub elnöke.

Megtudtuk, a kihagyás ellenére nem csökkent az érdeklődés a mátyusföldi monstre tarolás iránt, melyen a szlovákiai klubok képviselői mellett Csehország és Magyarország klubjainak tekézői is csatasorba állnak. „A nevezések a világhálón érkeztek, két és fél nap leforgása alatt minden hely elkelt, pontosan 172 tekéző jelentkezését fogadtuk el. Meglepetésre a mieink közül néhányan késlekedtek, a nevezési limit betelte után velük sem tettünk kivételt. Klubunkat egyébként tizenheten képviselik a rendezvényen, melyen négyfős férfi- és női alakulatok indulnak a csapatversenyben, valamint egyéniben férfiak, nők és ifik mérik össze tudásukat. A résztvevőkre egyenként 120 dobás vár.

Az erőpróba péntek délelőtt tíz órakor rajtol el, s a tervezett időrend alapján vasárnap éjjel fél egykor fejeződik be. A csapatverseny győzteseit, az egyéni verseny első három helyezettjét serleggel és tárgyi jutalommal díjazzuk, az abszolút győztest 100 euróval jutalmazzuk. Az összes résztvevő a rendezvény logójával ellátott pólóval, városunk címerével ellátott kulcstartóval és emléklappal távozik a maratoni tarolásról” – sorolta a részleteket Jozef Butko, aki két évvel ezelőtt abszolút győztesként került a verseny jegyzőkönyvébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?