Remek hangulatot csinált Felsőszeliben a kétezer néző
Felsőszeliben a kapus volt a sztár, de simán győzött a DAC
A DAC labdarúgócsapata hozta a papírformát és magabiztosan, 4:0-ra győzött a felsőszeliek otthonában a Slovnaft Cup 3. fordulójának mérkőzésén.
A mérkőzés előtt a fennállása 90. esztendejét ünneplő felsőszeli klub emlékéremmel díjazta korábbi kiválóságait és mindazokat, akik hozzájárultak az évek során a klub sikereihez. A mátyusföldiek különleges, erre az alkalomra készített emléksálat is alkottak, és szervezés terén is kitettek magukért: többféle étel és ital, jól kitalált parkolási rendszer és összességében nagyszerű hangulat jellemezte a neves eseményt.
Ahogy a 2. fordulóban Bősön, úgy Adrián Guľa Felsőszeliben sem bízott semmit a véletlenre, a DAC erős csapattal állt fel. A sárga-kékek kezdőjében ott volt Trusa, Ramadan és Herc is, a védelem tengélyében Brunetti és Riszvanisz lépett pályára, de debütált a kezdőcsapatban Andrés Romero, a DAC szeptemberi igazolása is.
A 6. percben máris előnybe került a DAC, egy szöglet után a magára hagyott Riszvanisz levette, majd a hálóba pofozta a labdát.
A következő dunaszerdahelyi ziccerig a 16. percig kellett várni, de Gavricson kifogott a felsőszeliek mindössze 17 éves kapusa, Kaprinai. A fiatal hálóőr három perccel később már másként hívta fel magára a figyelmet, Ramadan beadásának ugyanis mellényúlt, a labda pedig a hálóban végezte – 0:2.
Miközben pár kissrác a lelátón leosztotta egymás között, hogy ki melyik DAC-játékossal fog fotózkodni a mérkőzés után, Kaprinai gyorsan visszaállátotta a renoméját, és Herc fejesét bravúrral kiütötte.
„Ő a Spartak ellen játszani fog, csak óvatosan” – figyelmeztette sajátjait egy felsőszeli szurkoló, miután a hazaiak kőkeményen odaléptek Mateus Brunettinek, a DAC sérüléséből felépült brazil védőjének.
A 34. percben Vitális helyzetét blokkolták, majd Trusa három lépésről csak a felső lécre küldte a labdát. A félidő előtti percekben gyakorlatilag percenként veszélyeztettek a vendégek, Kaprinai újabb bravúrokat mutatott be, de nem született meg a harmadik gól.
Az első játékrészben a hazaiaknak volt pár ígéretes meglódulása, és egy tizenegyesgyanús szituáció is meghozta a szurkolók hangját, de összességében a DAC messze járt attól, hogy kapituláljon.
A második félidő első nagy helyzete a hazaiaké volt, de a frissen beállt Pishenin hosszan szöktette magát. A dunaszerdahelyieknél Romero után újabb két utolsó pillanatos szeptemberi igazolás, Barisic és Redzic állt be. Ezután helyre állt a világ rendje, újabb Kaprinai-bravúrok következtek, a harmadik DAC-gól viszont továbbra is csak lógott a levegőben.
A hajrához közeledve többek meglepetésére kettős változtatásra készültek a hazaiak, csakhogy ekkorra már kihasználták öt cserelehetőségüket – a pályára készülő érintettek csalódottan ültek vissza a helyükre, miután felvilágosították őket a szituációról.
Kaprinai a hajrára sem fogyott ki a bravúrokból, a 81. percben már vastapsot kapott egy szép megmozdulás után, és közben még Niarkhosz sem járt túl az eszén – a görög támadó, ahogy azt a hangosbemondó is megjegyezte, azzal a céllal érkezett a pályára, hogy végre megszerezze első DAC-gólját, de ez Felsőszeliben sem jött össze neki.
A végén jött egy mondhatni szokásos Petráš-féle lepkézés is, de a hazaiak nem tudtak hasznot húzni a szituációból. A meccs végét megnyomta a DAC, az utolsó két percben Herc és Romero is mattolta a hős kapust, akinek bravúrjai nélkül kétszámjegyű is lehetett volna a dunaszerdahelyiek sikere.
A dunaszerdahelyiek 4. fordulós ellenfele egyelőre nem ismert.
Horné Saliby–DAC 0:4 (0:2)
Gólszerzők: Riszvanisz (2.), Ramadan (20.), Herc (88.), Romero (90.)
Játékvezető: Choreň, 1960 néző, lapok nélkül
H. SALIBY: Kaprinai F.–Varga (56. Pishenin), Kaprinai E., Minčič, Lászik, Pavlovič–Bartal (46. Szüllő), Jankaj, Martinka (46. Karika), Keresztesi (73. Čiernik)–Paulo (73. Kanócz)
DAC: Petráš–Gruszkowszki, Riszvanisz, Brunetti, Mendez–Vitális (60. Redzic), Romero, Herc–Ramadan (79. Niarkhosz), Trusa (45. Barisic), Gavrics (46. Veselovský)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.