Felső-csallóköziek dominanciája

<p>Nyárasd/Csákány. Az idősebb diákok erőpróbáján nagyobb problémák nélkül vették az akadályokat a csákányiak, akik előbb a csoportmérkőzésen, majd a fináléban is legyőzték a csenkeiket, veretlenül szereztek elsőséget a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének vándorserlegéért zajló teremfocitorna immár huszonnegyedik felvonásán.</p>

ÁGH ISTVÁN

A nyárasdi sportcsarnokban szombaton a bajnoki mezőny nyolc legjobb csapata, őszi eredményeik, a tabellán elfoglalt helyezésük függvényében az A és a B csoport 1–4. helyezettje vetélkedett a trófeáért. Az alakulatok előbb két négyes csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. Már az első párharcokon szertefoszlottak a kisudvarnokiak reményei a címvédésre. Az A csoportban a nagyszarvaiak és az ekecs-apácaszakállasiak, a másik ágon pedig a felső-csallóközi kettős (Csákány, Csenke) játszotta a prímet. Az elődöntőben fokozódtak az izgalmak. Már a sárga lapok is előkerültek a játékvezetők zsebéből. Szikrázó párharcok után fegyelmezni kellett a szabálytalankodókat, ápolni a sérülteket. Egyébként mindkét párharc rendes játékidőben döntetlennel végződött, a csenkeik után a csákányiak is hetesekkel jutottak a fináléba. A döntőben Mészáros szerzett vezetést a csákányiaknak, de a 10. percben Mikóczi egyenlített. Rigó Béla azonban két ízben is megvillant, csapatkapitányhoz méltóan átsegítette társait a holtponton, egyben padlóra küldte az ellenfelet.

A mindent eldöntő párharc után még egy kis ideig várni kellett az eredményhirdetésre, ugyanis holtversenyben két mesterlövész pályázott a gólkirályi címre. A különdíjat az ekecs-apácaszakállasiak meghatározó egyénisége, Simon Dávid gyűjtötte be, aki ellenfelét, az úgyszintén ötgólos nagyszarvai László Jánost szétlövéssel utasította maga mögé. „Örülök a sikernek. Legszebb találatomat a csákányiak elleni elődöntőben szereztem, kilőttem a bal felső sarkat. Egyébként ezen a meccsen mindkét gólunkat én lőttem, de a duplám is kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz” – ecsetelte leglátványosabb találatát a rendezvény mesterlövésze.

„Jobbak voltatok, megérdemelten nyertetek” – gratulált kollégájának, Lakatos Antalnak a vesztes csenkeiek trénere. „Nem nagyképűségből mondom, de győzni jöttünk Nyárasdra. Nem bíztunk semmit a véletlenre. Nagymagyaron a helybeli alapiskola tornatermében, valamint a település műfüves pályáján gyakoroltuk a kispályás focit. A fiúk maradéktalanul betartották a megbeszélt taktikát, nem egyénieskedtek, nem civódtak. Büszke vagyok rájuk, a produkciónkat minősítő elismerésre” – értékelte védencei teljesítményét mosolytól sugárzó arccal Lakatos Antal, a győztesek edzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?