A rimaszombati futballklub felmondott Domik Attila sportigazgatónak és Rubint Richárd utánpótlásért felelős menedzsernek, akik tegnap nem tudtak bejutni az irodájukba, mert kicserélték a zárakat.
Felmondtak Domiknak és Rubintnak
„Hétfőn mentünk munkába, és meglepődtünk, hogy a kulcsaink nem passzolnak a zárba. Hívtuk a pályagondnokot, aki elmondta, hogy vasárnap Miroslav Bitala, a futballklub ügyvezetője adott utasítást a zárcserére. Miután megérkezett az ügyvezető, kinyitotta az irodát, és ott volt velünk – mondta lapunknak Domik Attila. – Pénteken kaptuk meg a január elsejétől érvényes felmondásunkat, nekem egy hónapos, Rubint Ricsinek pedig két hónapos a felmondási idő, addig is a klub segítségéra akartunk lenni. De sajnos úgy néz ki, hogy a város vezetői mások megítélésében magukból indulnak ki. Így köszönik meg, hogy gyakran saját pénzünkkel is támogattuk a klubot...”
Értesüléseink szerint Rubint akart beszélni Jozef Šimko polgármesterrel, ám a város első embere nem fogadta őt.
„Az önkormányzat a futballklub százszázalékos tulajdonosa, és nem szeretnénk, hogy miután kézbesítettük a felmondásokat, valami eltűnne a stadionból. Egyébként nincs akadálya annak, hogy Domikék az irodában ténykedjenek, csak szóljanak, mi kinyitjuk, majd bezárjuk a helységet” – szögezte le Miroslav Bitala az Új Szónak. Az ügyvezető hozzátette, hogy januárban kinevezik Domik és Rubint utódját.
Egy hete a rimaszombati testület levette az ülés programjáról a DVTK-val közös futballakadémia ügyének a megtárgyalását, mert az új képviselők jobban meg akarták ismerni a kialakult helyzetet. Jozef Šimko, a város polgármestere december 21-re rendkívüli testületi ülést hívott össze.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.