Fedezetlen tízmilliók egyes NB I-es kluboknál

Budapest. Pénzükért sorban álló játékosok, feljelentések, haragos klubvezetők. Mindennapos eset a magyar labdarúgásban, hogy egy egyesület nem tudja kifizetni szerződtetett futballistái járandóságát, s ebből komoly balhé kerekedik.

Budapest. Pénzükért sorban álló játékosok, feljelentések, haragos klubvezetők. Mindennapos eset a magyar labdarúgásban, hogy egy egyesület nem tudja kifizetni szerződtetett futballistái járandóságát, s ebből komoly balhé kerekedik. A Dunaferr nemrég volt kénytelen ingyen lemondani Sowunmi Thomasról, Székesfevárott és Siófokon pedig elűzték az első csapat keretétől a pénzükért perlekedő labdarúgókat. A nem túl szilárd alapokon nyugvó felépítmény összeomlani látszik, csak néhány helyen érezhetik magukat biztonságban a focisták.

A klubok kockázata nem csekély, hiszen szerződésszegés esetén szabadon igazolhatóvá válik a játékos, s így távozása esetén elmarad a bevétel. ĺgy került Dunaújvárosból az Üllői útra Sowunmi, úgy, hogy az érte járó – s a piaci árhoz viszonyítva megmosolyogtatóan alacsony 6 millió forintos árat – a ligának fizette be a Ferencváros. Hogy mennyit veszített az üzleten a Dunaferr? Csak saccolni lehet, az azonban biztos, hogy a csatárért ötven-hatvanmilliót is kaphattak volna, ha nem mulasztják el kötelezettségüket. Csakhogy az újvárosiak a klub nehéz helyzete miatt nem tudtak fizetni, s vélhetően nem Sowunmi lesz az utolsó a veszteség rovatban.

A Videotonnál már hetek óta áll a bál, s a nyáron drágán szerződtetett légiósok „büntetésből” a junior csapatban tengődnek. „Bűnük”, hogy szót emeltek elmaradt jussukért, lépéseket tettek, amikor már hónapok óta nem jutottak a pénzükhöz.

Predrag Gajics, Ivan Risztics és Onyebor Monye nélkül játszott (és szenvedett) hétről hétre a fehérvári csapat. A célkitűzés, azaz a felsőházba jutás, amiért anno a külföldieket is hozták, már teljesíthetetlen, immáron a bentmaradás a reális távlat. Amikor leszerződtették őket, még nem tudták, mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Mindenesetre a klub halogató taktikája csak időlegesen vezethet eredményre, hiszen a Magyar Labdarúgó Liga a játékosoknak adott igazat, s az időhúzást nem lehet a végtelenségig elnyújtani. Ha nem rendeződik a helyzet, következhetnek a pontlevonások, így a játékosok elvesztésén túl hamarosan a Vidi fennmaradása lehet a tét.

Siófokon az elmúlt héten robbant a bomba: Schultz Levente, Pálfi Róbert, Grósz Róbert és Gaál László kérte – jóval a papírra vetett utolsó határidő után – a pénzét. Nem is maradt el a retorzió, mehettek a juniorokhoz. A vezetés a játékosok menedzserére, Kiss Józsefre fúj, s árulást emleget. Történt ugyanis, hogy ígéretet tettek a focistáknak – nem csak a négy feljelentőnek tartoznak jelentős összeggel –, hogy majd fizetnek, csak fejezzék be becsülettel az őszi idényt. A „négyek bandáját” ez nem elégítette ki, ezért a harag. Sallói István klubigazgató megszegett egyezséget emleget, s kissé sántító érvelésével azt próbálja bizonygatni, hogy Schultzék nem azért kerültek ki a keretből, mert feljelentették klubjukat, hanem azért, mert tisztességtelenül jártak el a szakmai stábbal és társaikkal szemben. Ha viszont mindezt továbbgondoljuk, akkor rádöbbenhetünk, hogy a „tisztességtelen eljárás” maga volt a feljelentés, azaz mégis ez volt a megtorlás kiváltója.

A helyzetet – amely mint látjuk, nem csak a Balaton-parti városra jellemző – Kiss menedzser foglalta össze: „Hogy fordulhat elő, hogy egy gazdasági társaság vezetője fedezetlenül milliós kötelezettségeket vállal, és ezt a Magyar Labdarúgó Liga elfogadja?” Tényleg, hogyan...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?