Ezerötszáz busz és ötezer autó

Pozsony. Salt Lake Cityben négy nap múlva kezdődik a 19. téli olimpia. A sportolók nagy része már a helyszínen tartózkodik, s izgatottan várja az ünnepélyes megnyitót, valamint az ezt követő versenyeket.

Az Észak-Európában profiskodó öt szlovák jégkorongozó, Rastislav és Richard Pavlikovský, Richard Lintner, Ján Pardavý és Ivan Majeský szombaton érkezett meg Boise-ba, a szlovák válogatott tengerentúli edzőtáborába. Richard Pavlikovský csomagja eltűnt, ám néhány óra múlva meglett, így ő is a többiekkel tarthatott. Vasárnap már mind az öten jégre léptek, a délutáni edzésen pedig már ők is kétkapuztak. A szlovák válogatott hétfőre virradóra Svájccal játszott előkészületi mérkőzést, melynek holnap lesz a visszavágója. Igor Nemeček, a Szlovák Jégkorong Szövetség főtitkára: „Mivel az ellenfél a másik selejtezőcsoportba került, így teljes erőbedobással küzdhet, nincs mit titkolnia. A svájciak ellen már régen nyertünk, jó lenne, ha megszakadna a rossz sorozat. A keddi visszavágót követően utazunk az ötkarikás játékok színhelyére, ahol 9-én már lejátsszuk első selejtező mérkőzésünket a németek ellen”.

A német válogatott csak ma utazik a tengerentúlra. Szombaton este Münchenben előkészületi mecscset játszott a német ligaválogatottal, és 7:5-re nyert, pedig az első harmadot követően már 3:0-ás vesztésre állt. A németek közvetlenül a megérkezést követően, kedden Ukrajna ellen mérkőznek Salt Lake Cityben.

Ezerötszáz autóbusz és ötezer személyautó áll majd a sportolók, a szurkolók, az újságírók és a szponzorok rendelkezésére az idei téli olimpián. Ezt Fraser Bullock, a szervezőbizottság (SLOC) alelnöke jelentette be. A közlekedési eszközökön 2100 önkéntes sofőr teljesít majd szolgálatot.

Egy Salt Lake City-i bíróság – két évre felfüggesztett – harmincnapos elzárással és 2500 dolláros pénzbüntetéssel sújtott egy férfit, aki a kerítésen átmászva bejutott az olimpiai faluba. A 48 éves helyi lakos azzal védekezett, hogy csak le akart vágni egy nagyobb kerülőt, és nem látott figyelmeztetőtáblát a dróthálón. A férfit korábban már többször letartóztatták birtokháborításért, de a vádirat szerint nem hajléktalan.

A sífutó Holló Mátyás is részt vehet az idei ötkarikás játékokon, miután a nemzetközi szövetség elfogadta a kvalifikációban elért eredményét. A magyar versenyző kevéssel maradt el a kiküldetési szinttől, így hamarosan csatlakozhat a 24 tagú küldöttséghez. Holló várhatóan kedden vagy szerdán repül Sal Lake Citybe.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta a téli olimpiai játékokról Sandis Prusist. A világbajnoki negyedik lett bobversenyzőt doppingoláson érték, de a nemzetközi szövetség döntése alapján indulhatott volna a téli ötkarikás játékokon.

Szinte teljes dohányzási tilalom lesz érvényben Sal Lake Cityben. Néhány bár és szabadtéren elkülönített terület kivételével sehol sem lehet rágyújtani a játékok alatt. (SITA, TASR, MTI, TXT)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?