Minszkbe összesen 3700 sportoló érkezik (Fotó: Tomi Kid Facebook-oldala)
Európai seregszemle Minszkben
Ma rajtol Minszkben a 2. Európai Játékok, amelyen több dél-szlovákiai sportoló is esélyesként indul. A négy évvel ezelőtti bakui rendezvényhez képest kevesebb a sportoló, kisebb a pompa, de vannak sportágak, ahol tokiói kvótához lehet jutni egy jó szerepléssel.
Az európai játékok a legfiatalabb olyan multisportesemény, amelyet az ötkarikás mozgalom égisze alatt rendeznek.
Rendezői mizéria
Négy éve Bakuban az első játékok szinte olimpiai felhajtás mellett zajlottak, a második kiírásnak azonban nehéz volt rendezőt találni. Először Hollandia jelentkezett házigazdának, de még a bakui játékok alatt visszalépett. Később az oroszok jelezték, szívesen otthont adnának a rendezvénynek, de a doppingbotrányok miatt ők sem élhettek a lehetőséggel, így végül Minszk fogadta be az európai játékokat.
A 2023-as rendezvény megrendezésére csak Krakkó jelentkezett, de az előzményeket figyelembe véve még az sem biztos, hogy végül tényleg a lengyel városban lesz négy év múlva az európai játékok.
Kevesebb sportág
Az is a rendezvény ellentmondásos megítélésére utal, hogy a négy évvel ezelőttihez képest több sportág is kihullt a programból: az úszás, a műugrás, a műúszás, a vívás, a taekwondo, a triatlon, a röplabda és a vízilabda, miközben például a vívóknak ugyanezen a héten zajlik az Eb-jük Düsseldorfban.
Minszkben így íjászatban, atlétikában, tollaslabdában, 3x3-as kosárlabdában, strandfociban, ökölvívásban, országúti és pályakerékpározásban, tornában (öt különböző szakágban), cselgáncsban, karatéban, birkózásban, szambóban, lövészetben, asztaliteniszben és kajak-kenuban avatnak majd bajnokokat, összesen 200 számban.
Az ökölvívók és a cselgáncsozók számára az európai játékok egyben Európa-bajnokság is. Nyolc sportágban – íjászatban, asztaliteniszben, sportlövészetben, karatéban, tollaslabdában, atlétikában, kerékpárban és cselgáncsban – a versenyek részei a jövő évi, tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának, az első négy sportág esetében közvetlen ötkarikás kvótákat is lehet majd szerezni.
Óvatos esélylatolgatás
A magyar küldöttség 122 tagú, a mai nyitóünnepségen a cselgáncsozó Ungvári Miklós viszi a magyar zászlót. Szlovákiát 75 sportoló képviseli, a zászlóvivő a sportlövő Juraj Tužinský lesz.
Négy éve a magyarok húsz érmet szereztek, Szlovákia pedig hetet.
„Sok olyan sportág, amely nekünk kedves, és hagyományosan eredményesek vagyunk benne, mint például az úszás és a vívás, nincs a programban, és vannak olyan sportágak, amelyeket kis túlzással csak hírből ismerünk. Ezért nem volna megalapozott éremszámra, az éremtáblán elfoglalt helyezésre célt kitűzni. Azt szeretnénk, hogy azokban a sportágakban legyen jó a szereplés, amelyek beleszámítanak az olimpiai kvalifikációba és szerezzünk kvótákat is, ahol ez lehetséges” – fogalmazott Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Anton Siekel, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) elnöke sem akart számszerű célkitűzésekről beszélni: „Számomra az a lényeg, hogy minden sportoló a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.” Jozef Liba, az SOŠV főtitkára már konkrétabban nyilatkozott: „Küldöttségünkben van több olyan sportoló, aki világszínvonalú teljesítményre képes, így tőlük az európai játékokon is jó eredményt várunk. A sportlövőket és a kajakosokat említeném, de mások is sikerrel járhatnak.” ⋌(bt)
Dél-szlovákiai esélyesek
Varga Erik, sportlövészet
A Diószegen élő traplövő az előző európai játékokról két éremmel tért haza, egyéniben ezüstérmes, Zuzana Štefečekovával mixben aranyérmes lett. Ezt a teljesítményt (vagy akár még jobbat is), most is megismételhetik.
Tankó Vilmos, ökölvívás
„A viskóból jött bajnok” négy éve lett ismert, amikor ökölvívásban bronzérmet szerzett a bakui európai játékokon. Tomi Kid tallósi tanítványa idén még magasabbra érhet.
Csemez András, ökölvívás
Tomi Kid másik védence tavaly megnyerte az ökölvívók nyílt Európa-bajnokságát, és az európai játékokon is egyértelmű esélyesként indul.
A kajak négyes
A Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba, Botek Ádám összetételű négyes eredménye 500 méteren a közelgő olimpiai kvalifikációs vb előtt jó iránymutató lesz. Ebben az összeállításban ugyanis még nem versenyzett az egység.
Gelle Péter, Botek Ádám, kajak-kenu
A 2017-es vb-n ezüstérmes kettős Minszkben is dobogós lehet K2 1000 méteren.
Zalka Csaba, kajak-kenu
A somorjai kajakosnak kedvenc egyéni számában, 200 méteren is összejöhet egy jó eredmény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.